24)
Please call me 103
Miután
Tomtól távoztunk a fejem csak úgy zakatolt a sok új infótól.
Amit Tom
a cégről mondott nem volt újdonság számomra. Eddig is tartottam tőle, hogy nem
a legjobb kezekben van az életem. De ami a többit illeti az ledöbbentett. Egyre
kíváncsibb lettem, hogy kik a Brooklyn Five. Ki az az öt ember, akik egy
hadsereget toboroztak, és akitől még a cég is megrémült.
Miután
Derek haza vitt a Brooklyni lakásomhoz, a lelkemre kötötte, hogy feltétlen
hívjam, míg el nem dől a sorsom. És, hogy csak egy telefon hívás, és itt terem,
hogy szétrúgja mindenki seggét, ha bajban vagyok. Már egy ideje hiányzott az
ilyen szintű törődés.
Ma
reggel amikor felkeltem. Tudtam, hogy mi lesz a dolgom. Fel kellett hívnom.
Kikászálódtam az ágyból, és a kis asztalomhoz sétáltam, ahol a cetli hevert.
Felvettem mély lélegzetet vettem, és beírtam a számot a telefonomba, majd
tárcsáztam.
Kicsöngött.
Idegtépő
másodpercek voltak azok, amíg nem szólt bele senki. A számszélét rágva vártam
mi lesz. Majd a túl oldalon felvette valaki a telefont.
-
Igen?-kérdezte egy mély hang.
Egy
pillanatra beparáztam, de a félelmem hamar elillant.
- A
nevem Selena Roberts.
-
Bocsánat, de ismerlek?
- Igen,
te vagy a főnököm.
Egy
pillanatnyi szünet. Majd papír zörgést véltem hallani, és megint megszólalt.
-
Selena, honnan tudod a telefon számomat?
- Erre
később is kitérhetünk. Még ma találkoznunk kell. Le akarok szerződni.
- Oh.
Mily meglepetés. Miért tennéd ezt, amikor idén járt volna le az ez előtti?
Mindenki menekülni szokott ilyenkor.-röhögött fel, amitől a hideg is kirázott.
-
Szerintem te csak jól jársz ezzel.-feleltem. A túloldalon harsány nevetést
véltem hallani, majd felelt:
-
Szeretem a magabiztosságot. Rendben Selena. Legyél egykor az E40th St 30nál.
Felőlem tárgyalhatunk.
Majd
letette. Egy pillanatig pislantani se tudtam. Majd visszatértem a jelenbe, és
felfogtam, hogy mi történt pár perce. A szemem a digitális órám kijelzőére
siklott, ami 12 : 30at mutatott. Mit mondjak. Nem hagyott túl sok időt. Gyorsan
berohantam a gardróbomba, ahol magamra kaptam az első felsőt és farmert, ami a
kezembe akadt. Nem volt időm cicózni. Áthúztam a fejemen a kapucnis felsőt,
miután belebújtam a fekete farmerbe, majd a fegyveres szekrényemhez mentem.
Cipőmbe kettő pengét szúrtam, míg táskámba egy Beretta M9-est raktam. A
telefonomat is beledobtam a táskámba, majd a kocsikulcsommal a kezemben
rohantam ki a lakásomból. Az utcára hamar leértem, majd miután beszálltam a
kocsiba és elindultam egyből tárcsáztam Dereket. A telefonon benyomtam a
számát, és miközben kihajtottam az utcából kihangosítottam a telefont, és
oldalra dobtam a mellettem lévő ülésre.
Feszültem
hallgattam ahogyan kicsöng a telefon miközben azon voltam, hogy ne késsek el
életem legfontosabb tárgyalásáról.
- Mond,
hogy minden rendben. –vette fel.
-
Megbeszéltem vele a találkozót. Most éppen odatartok. Csak gondoltam rád
csörgök. Úgy tűnik bevált az ötleted.
- Ezt
örömmel hallom. De azért legyél óvatos, és egyből hívj miután végeztél.
- Úgy
lesz. –mondtam, majd kinyomtam, és azzal egy időben bekanyarodtam abba az
utcába ahol meg volt beszélve a találkozó. A házszámokat néztem majd
megpillantottam a harmincast. Egy nagy szürke épület volt. A cég központja.
Stílusban ijesztően hasonlít a kiképző tábor épületeire. Leparkoltam előtte,
majd kiszálltam a kocsiból. Akaratom ellenére is megremegett a lábam, amikor az
ajtó elé értem, és be kellett nyomnom a nehéz vasajtót. Belülről modernen
festett minden. Amint beléptem egy lánnyal találtam magam szembe.
- Miben
segíthetek?-kérdezte engem vizslatva.
-
Megbeszélésem van A főnökkel.
- Ó.
Maga bizonyára Selena Roberts lesz. Kérem kövessen. – ezzel megindult előre a
folyóson, én meg ahogy kérte követtem. A magassarkúja kopogott a márványpadlón,
míg az én nike airforce-om hangtalanul járt. – Már várja önt a
tárgyalóteremben. – ezzel megállt egy ajtó előtt. Én benyitottam, és beléptem a
tágas terembe. A teremben félhomály uralkodott. Az egész szoba egy irtózatosan
hosszú asztalból állt. Más nem volt található benne. Az asztal mellett székek
sorakoztak.
- Egy
normális tárgyalóterem. –jegyeztem meg magamban.
- Kérlek
gyere beljebb.-szólalt meg hirtelen egy hang valahol a sötétben, amitől én
majdhogynem szívbajt kaptam. Váratlanul ért.
- Fel
tudná kérem húzni a redőnyt?-intettem a hatalmas ablakok felé, amik előtt
lehúzott rolók voltak.
Erre nem
felelt semmit az előbbi hang, de pár másodperc múlva meghallottam az elektromos
redőny hangját, és ezzel egy időben fokozatosan lett egyre világosabb a
teremben, mígnem teljesen fel ért a redőny, ezzel fényt teremtve. Az ablakkal
szembe, nekem háttal egy öltönyös fickó állt. Nagy valószínűséggel a főnököm.
A
férfi megfordult, ezzel felfedve kinézetét. Sötét barna haja volt, kicsit
hosszúkásabb mint amit én kedvelek, azt a benyomást keltette mint akinek
nem lenne ideje elmenni levágatni, ezért az önálló életbe kezdett. Arca egy
szoboréra hasonlított. Érzelemmentes. Hosszú ápolatlan haja ellenére eléggé
kidolgozott felsőtesttel rendelkezett. A zakó, s ingen keresztül is jól
látszott edzettsége. Minden egyes mozdulatára megmozdult egy izma. Tekintetét rám
szegezte míg felém közelített. Mogyoró barna szemei messze álltak a
barátságosságtól. Megrémisztett.
Megállt
ellőttem, s kezét nyújtotta.
- Te
bizonyára Selena Roberts vagy. –műmosoly terült el arcán. Kezemet felé
nyújtottam és elfogattam üdvözletét. – Agustin Graham vagyok.
Agustin
Graham, a főnököm intett a tárgyalóasztal felé bemutatkozása után. Én felfogván
jelzését helyet foglaltam az asztal egyik felében, ő pedig a másikban.
-
Legalább messze van.- gondoltam egyből miután ő is letelepedett.
- Miért
kerestél fel Selena kedves?
- Ahogy
már említettem le szeretnék szerződni egy életre. Persze feltételekkel.
- Óh
kedveském. Mi okból vinne téged erre a jótét lélek? És milyen feltételek is
lennének ezek?
- Nem
tudom mennyire ismer engem Mr. Graham, de a legutolsó megbízatásom Zayn Javadd
Malik megölése volt. Mivel ezt a munkát nem tudtam teljesíteni, ész szerű
megoldásokhoz folyamodtam. Ugye gondolom jól tudja, hogy évek óta kiváló
munkaerőként szolgáltam a céget. Szinte mindig remekeltem. Így úgy vélem, hogy
meg kellene állapodnunk.
-
Hallgatom.
- Ha a
mostani munkám elhanyagolásáról szemet huny a cég, és nem tekint erre gondként,
akkor egy életre leszerződtetek a céggel, és a mostani munkám kihagyásával
megkaphatom a következő megbízatásomat.
- Kedveském
szép szavak mit ne mondjak. De az a gond, hogy ha egy emberrel kivételezünk mi
lesz a többivel? Ez a rendszer évek óta remekel. Nem tudom, hogy jó lenne-e ez
nekem, ha elkezdődnének a kivételek. Mint maga kedves.
Még egy
kedves és levágom a kezét. Kezdtem megunni a szép szavakat.
-
Szerintem mindenki jól tudja, hogy a munkaerő most önnek nagyon el kell. Egy jó
bérgyilkos elvesztése most nagy hátrány. Ezekben a fagyos maffiásan eseménydús
novemberekben.
-
Rendben kedves. A titkárnőkkel megíratom a szerződtetést. De nekem is lenne pár
finomításom, beleszólásom, persze ha nem bánja.
Úgy
sincs beleszólásom, vagy megöl, vagy hagy élni, ilyen egyszerű, természetesen a
válaszom nem ez volt, még is csak a főnököm, azoknak meg rendesen be kell
nyalni:
- Miért
bánnám? Mik lennének ezek a finomítások?
- Azzal,
hogy a kedves aláírja eme szerződést, egy életre a cégnek kell dolgoznia. A
szerződés aláírásának napjától fogva fél évre kiképzőtáborba megy. Majd
miután letelt a fél év újra munkát kap. És természetesen eltekintünk a mostani
munkájáról. Nem gond, hogy nem tudta elintézni.
Fél év
kiképzőtábor. Kezdve egy hosszú téllel. Másra se vágytam. Ha azt kibírom akkor
már elvárom, hogy megtapsoljanak az emberek. Komolyan!
Talán
túl sokáig nem szólaltam meg, mivel Mr. Graham rám szólt:
- Mit
szól kedves?- már megint ez a kedves..
- Mikor
írhatom alá?
- Már
is. – erre a szóra kinyílt az ajtó, és egy vörös göndör hajú lány topogott be
kezében egy lappal, és egy tollal.
-
Köszönöm Victoria, kérem az ügynöknek adja.
Victoria,
a titkárnő oda jött hozzám és elém rakta a lapot, és a tollat, majd mint aki
jól végezte a dolgát kisétált.
Szememmel
átfutottam a lapot.
Minden
egyezett. Remegő kézzel aláírtam a lapot.
-
Köszönöm kedves.
Fel se
tűnt, hogy eközben odajött hozzám, csak amikor elvette a lapot a kezemből akkor
tűnt fel.
Az ajtó
kinyílt, és egy gorilla szerű ember jött be rajta.
- Sam,
kérem kísérje el az ügynököt. A kiképzőtáborba megy. A dolgát tudja.- intett a
gorillának.
-
Viszlát kedves. – intett még Mr. Graham, majd a gorilla megragadta a kezem, és
elráncigált a teremből. Majd végig egy folyosón.
-
Magamtól is tudok járni.- szisszentem rá, de a gorillát ez cseppet sem
érdekelte. Tovább rángatott. Már harmadszorra kanyarodtunk el. Nem tudtam hová
visz. Még sose voltam itt.
Majd
végre megállt. Bementünk egy szobába, ahol már várt ránk Victoria. A gorilla
elengedett, és a falmellé állt mint egy őr. Mert az is volt. Victoria rám
nézett, és gonoszan elmosolyodott.
-
Gyere.-szólt flegmán.
Követtem.
Egy raktár szerűségbe mentünk át. Magas polcok álltak mindenütt, hatalmas terem
volt. A polcokon számok álltak. Egytől kitudja meddig.
- Ezek a
kiképzőtáborban lévő emberek számai. Amíg a kiképzőtáborban tartózkodsz a neved
a számod. Mindenki így fog ismerni. Többé nem Selena vagy. – kezdte el darálni
a dolgokat Victoria. Majd előhúzott egy tárgyat. Korábban nem láttam még ilyet.
Mióta én voltam kiképzőtáborban láthatóan változott egy pár dolog. Victoria
felém tartotta a gépet, és megnyomott egy gombot. Az csippent egyet, és egy
számot jelzett ki.
- Mától
kezdve a neved 103. Kérlek kövess.-ezzel elindult A polcok között.
Hirtelen
megtorpant, és szembe állt az egyikkel. A polcon egy szám állt. Ó bocsánat a
nevem. Mivel pár perce Victorian drágaság átkeresztelt 103-á. Röhej. Ha nem
lennék abban a helyzetben amiben most vagyok, leütném a csajt.
A nevem
felett a polcon terepmintás ruha hevert.
- Itt
kell hagynod mindenedet amid van. A ruhát kérlek vegyed át. Csak a cipőd
maradhat.
A táskát
leraktam a polcra, de Victoria drágaság közbe szólt.
- A
tartalmát egyesével rakjad kérlek ki a polcra. Ez előírás.
Ahogy
kérte elkezdtem kipakolni a táskámat. Először a slusszkulcsomat. A zsepimet,
tampon, pénztárca, házkulcs, fésű (nem is tudom ez, hogy került bele) Beretta
M9. A szemem sarkából láttam, hogy Victoria megriad, de nem szólt semmit. Majd
a telefonom. Ahogy belenyúltam azzal egy időben meghallottam az idióta
csengőhangomat. Kihúztam, és a kijelzőre néztem.
Justin.
Olvastam
le.
- Kérlek
nyomd ki.-szólt rám Victoria drágaság. Kérésének eleget adva kinyomtam, és
közvetlen utána ledobtam a földre, majd rátapostam. A telefon reccsent, ezzel
jelezve végét. Még csak az hiányozna, hogy belenyúljanak a telefonomba. Bármit
kinéznék ezekből.
Felvettem
a földről a telefon maradványokat, és a polcra raktam. Majd az üres táskámat is
mellé dobtam.
A
mellettem álló lányra néztem, várva következő teendőmet.
- Öltözz
át.
- Itt?
- Igen.
- Hogy
hová fejlődött a perverzió emberek. Rettenet.-gondoltam magamban, majd hátat
fordítva Victoria drágaságnak elkezdtem átöltözni. Először lehúztam a kapucnis
pulcsimat, és átvettem a fekete rövid ujjút, majd arra a terepmintás kabátot.
Majd ugyanígy megszabadultam a fekete nadrágomtól, és felvettem az újat. Mindent
a polcra helyeztem, és hátat fordítva a titkárnőnek elkezdtem vissza venni az
airforce-omat.
- Még
valami óhaj?-kérdeztem tőle.
De
választ már nem kaptam.
Utoljára
még éreztem egy szúró érzést a nyakamnál, majd elsötétült a világ.
Mivel ez
volt az első évad utolsó fejezete, ki szeretném kérni mindenkinek a véleményét
arról, hogy hogyan tovább. A történetnek még közel sincs vége, és már rengeteg
ötletem van, s tervem a folytatására. Viszont mostanában bevillant egy új
ötlet, és egyből papírra (vagy is laptopra :D) vetettem. És mit mondjak, meg
született egy új történet. Már megírtam a prológust, és az első fejezetet, és
megcsináltam a blog fejlécét. (első saját készítésű fejlécem. Taps nekem) Szóval folyamatban van a második blogom is,
csak megszeretnélek kérdezni titeket, melyik jöjjön előbb.
A
Glock17 második évadja
vagy
Az új
blog, amin mostanában annyit dolgozok?
:)
A
döntést rátok bízom, írjátok meg kommentben vagy, ha az túl macerás oldalt
szavazzatok! A legjobb, ha mint kettőt teszitek. :)
Na de a
részről mit gondoltok? Jó évad záró? :D
Várom a
kommenteket!
Amber Moore