2. évad: 1. fejezet

1) Things have changed

- 103!- hallottam meg amint a csoport főnök a nevemet kiálltja. Én a földön ültem a csoporttal együtt. Amikor meghallottam, hogy engem is szólítanak megkönnyebbültem. Csak remélni tudtam, hogy tényleg a mai nap az, mikor végre itt hagyhatom ezt a porfészket.

Az elején számoltam a napokat, reméltem, hogy mihamarabb haza mehetek, de egy hónap elteltével kezdett elhagyni a remény. Egyre gyakrabban beszólogattam az embereknek, a csoport főnöknek, kinek a mai napig nem tudom a nevét. Az, hogy így viselkedtem magától értendően nem tetszett senkinek se. Sokszor verekedésbe keveredtem, amit általában megúsztam, hála annak, hogy profi vagyok ezen a téren, de egyszer amikor Neki beszóltam, nem úsztam meg szárazon. Elvesztettem az eszméletemet, s nem tudom meddig nem voltam élet képes. Mivel telefon nélkül és minden egyéb nélkül lettünk mindannyian ide száműzve, senki se tudta megmondani hanyadika volt, de még azt se mennyi ideig aludtam. Onnantól kezdve elvesztettem a fonalat.

A kiképzés pár éve sokkal gyengébb szintű volt. A mostanira ezt egyáltalán nem lehet elmondani. A legtöbben akik itt voltak az első munkájuk előtt álltak. És az 50% nem tette ki innen újból a lábát. Nem bírták sokáig. Az elején nem értettem minek ilyen durva kiképzés, főleg úgy, hogy a fele tábor bele hal, de aztán megértettem. Miközben én itt töltöm napjaimat, kint tovább folyik az élet, s a Brooklyn Five is nagy valószínűséggel már a csúcson van. Ezért a cégnek kellenek a jó emberek mihamarabb.

Minden hónapban volt pár ember akit haza, vagy az első munkájára küldtek. Mindig reméltem, hogy meghallom a nevem, hogy letelt az ittlétem ideje....

- Menj már.-lökött oldalba a mellettem ülő lány. Valószínűleg teljesen lefagytam amikor meghallottam a nevemet, és elfelejtettem, hogy mennem kéne a Csapatfőnökhöz. Felálltam a poros földről, és elkezdtem az asztal felé sétálni.

A Csapatfőnök felemelte a fejét, és össze ráncolt szemöldökkel méregetett.

Majd a kezembe nyomott egy papírt.

Letelt. Letelt, az itt létem. Fél évig vártam ezt a napot. Nem telt el nap, amikor ne gondoltam volna, arra mi történik ezalatt az idő alatt odakint. Vajon mi van Derekkel? Zaynnel? És legfőképpen mi lehet Justinnal? Hogyan áll az alvilág? Fél év alatt sok minden történhet. Nagyon sok. Minden esetre épp elég arra, hogy a Brooklyn Five átvegye az uralmat Brooklyn felett.

Kezemben a papírral indultam meg a kapuk felé. Még utoljára hátra néztem a hatalmas épületre, és a fűben ülőkre, akik úgyszintén engem néztek, szemükben csodálattal, és irigységgel, hogy egy vagyok azok közül, akik kijutottak innen.

A kapu előtt. Több őr is állt. Elkérték (ami a mogorva őrök esetében azt jelentette, hogy kitépték a kezemből) a lapomat, hogy ellenőrizzék, tényleg elhagyhatom a tábort. Majd az egyik a kezemnél fogva megragadott, és elkezdett kirángatni. Szó szerint kidobott a helyről, ami ekkor egyáltalán nem is zavart. Örültem, hogy végre-valahára elhúzhatok onnan. Közvetlen előttem egy fekete Mercedes limuzin parkolt. Amiből éppen akkor szálltak ki. Mintha rám vártak volna.

A sofőr kiszállt, és kinyitotta a hátsó ülés ajtaját udvariasan. Persze azt nem nekem nyitotta ki. Egy vörös hajú, fekete ruhás, napszemüveges nő szállt ki belőle. Arcán fagyos mosoly.

Én ismerem ezt a mosolyt.

Amikor a nő kiemelte másik lábát is a kocsiból, és immár mindkettő lakkozott fekete magassarkújával a poros betonon állt, levette a napszemüvegét.

Az önelégült arcát, most már teljesen egybe láthattam, és felismertem benne, a félévvel ezelőtt megismert Victoria drágaságot.

A nőt, aki elaltatott egy tűvel, csak, hogy véletlen se tudjam meg hova visznek, majd amikor újból magamhoz tértem, már a táborban feküdtem az „ágyamban” magammal körülvéve a csoporttársaimmal, akik kiguvadt szemmel figyeltek. Mint kiderült, eddig senkit se hoztak ide ilyen állapotban. Mindenki tudta, hogy hogyan jutott ide. De valami miatt ez az én esetemben nem így volt. Ezért is néztek annyira akkor azok a zöldfülűek. Valamiért a cég nem bízott bennem. Bármit is írtam, alá a szerződésben, nem bíztak bennem, s ez az érzés kölcsönös volt.

Meredten néztem az előttem álló nőt.

- Drágaság, örömmel látom, hogy jól vagy!- üdvözölt.

Én az előbbi kijelentését csak egy szemöldök ráncolással jutalmaztam.

- Hát kérlek szállj be a kocsiba.

A sofőr erre kitárta előttünk az ajtót, majd miután Victoria beszállt, én is így tettem.

Az ajtó becsukódott mögöttem.

A fekete bőrülések még új illatot árasztottak. A légkondi gőzerővel fújt, a kinti hőség leküzdése érdekében. Victoria velem szemben ült, és nem pazarolta az időt, miután a kocsi megindult belekezdett a szövegelésbe.

- Hát Selena, miután letelt a fél év, újból munkába állhatsz a cégnél. Most éppen a főhadiszállásra tartunk, és lesz egy megbeszélésed Mr. Grahammel, aki elmondja mi is lesz most pontosan a feladatod. A holmidat tőlem fogod vissza kapni.

- Csodás..-morogtam az orrom alatt alig hallhatóan.

- Selena szeretném ha tudnád, hogy ez alatt a fél év alatt sok új szabály lett. A dolgok megváltoztak.

- Mint például?-néztem rá.

- Most már nincs olyan, hogy havonta kapsz egy levelet a munkádról.

- Na és akkor mi van helyette.

- Az emberek csoportra vannak osztva. Vannak akik, a papír munkát végzik, vannak akik a fegyver beszerzést, akik a kiképzőtábort, akik a drogszállítást, az ember rablást. És vannak a legjobbak.

Vártam, hogy folytassa.

-..... akik a Brooklyn Five leküzdésével dolgoznak. Ez a csoport a legkisebb, de annál profibbakból áll. Hamarosan meg fogod őket ismerni.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent tudsz arról mi folyik körülötted.

- Hah.- horkantott fel. – Édesem a látszat néha csal.

Az út hátra lévő részében nem szóltunk semmit se. A kis drágaság a telefonját nyomkodta, vagy éppen műkörmét nézegette.

Én a gondolataimba voltam merülve. Máson se járt az eszem minthogy vajon hogyan áll per pillanat a Brooklyn Five.

Mr. Grahammel való társalgásomat nem vártam különösebben. Sőt azt se, hogy egyből munkába álljak. Találkozni akartam Derekkel. Elmondani neki, hogy élek, s „virulok”. Szerencsétlent fél éve kétségek között hagytam. Azt mondtam, hogy majd hívom mi van. Erről jut eszembe. Ha vissza kapom a cuccaimat kell szereznem egy új telefont. Mivel az előzőt szét törtem. Amit amúgy jól is tettem, csak hát ez most csak plusz problémát jelentett. Kíváncsiság öntött el, hogy mi vár rám. Vajon kik lehetnek benne abban a profikból álló kisebb csapatban, akik a Brooklyn Five ellen mennek..

A kocsi megállt. Majd egyből utána kinyílt a mellettem lévő ajtó. Kiszálltam.

A napfény szinte megvakított, és ott álltam megint, ahol fél évvel ezelőtt, kétségekkel, kíváncsisággal tele.

Victoria is kiszállt utánam. Közvetlen mögöttem állt, majd így szólt:

- Gyere, Mr. Graham már vár rád.- s megindult előre, a főhadiszállás felé a nyomában velem.

Na, ez is lett volna a második évad első fejezete. Várom a véleményeteket, a részről, a blog új kinézetéről, ami amúgy az én művem. :D Remélem elnyerte a tetszéseteket. Köszönöm, azoknak akik szavaztak oldalt, és hozzá szeretném még tenni, hogy összesen húszan szavaztatok, de csak 14 feliratkozó van :/ mi lenne ha ezen változtatnánk? Mindenki aki olvassa a blogot, ÍRATKOZZON FEL OLDALT! Imádás van!

Amber Moore

24. fejezet

24) Please call me 103 

Miután Tomtól távoztunk a fejem csak úgy zakatolt a sok új infótól.

Amit Tom a cégről mondott nem volt újdonság számomra. Eddig is tartottam tőle, hogy nem a legjobb kezekben van az életem. De ami a többit illeti az ledöbbentett. Egyre kíváncsibb lettem, hogy kik a Brooklyn Five. Ki az az öt ember, akik egy hadsereget toboroztak, és akitől még a cég is megrémült.

Miután Derek haza vitt a Brooklyni lakásomhoz, a lelkemre kötötte, hogy feltétlen hívjam, míg el nem dől a sorsom. És, hogy csak egy telefon hívás, és itt terem, hogy szétrúgja mindenki seggét, ha bajban vagyok. Már egy ideje hiányzott az ilyen szintű törődés.

Ma reggel amikor felkeltem. Tudtam, hogy mi lesz a dolgom. Fel kellett hívnom. Kikászálódtam az ágyból, és a kis asztalomhoz sétáltam, ahol a cetli hevert. Felvettem mély lélegzetet vettem, és beírtam a számot a telefonomba, majd tárcsáztam.

Kicsöngött.

Idegtépő másodpercek voltak azok, amíg nem szólt bele senki. A számszélét rágva vártam mi lesz. Majd a túl oldalon felvette valaki a telefont.

- Igen?-kérdezte egy mély hang.

Egy pillanatra beparáztam, de a félelmem hamar elillant.

- A nevem Selena Roberts.

- Bocsánat, de ismerlek?

- Igen, te vagy a főnököm.

Egy pillanatnyi szünet. Majd papír zörgést véltem hallani, és megint megszólalt.

- Selena, honnan tudod a telefon számomat?

- Erre később is kitérhetünk. Még ma találkoznunk kell. Le akarok szerződni.

- Oh. Mily meglepetés. Miért tennéd ezt, amikor idén járt volna le az ez előtti? Mindenki menekülni szokott ilyenkor.-röhögött fel, amitől a hideg is kirázott.

- Szerintem te csak jól jársz ezzel.-feleltem. A túloldalon harsány nevetést véltem hallani, majd felelt:

- Szeretem a magabiztosságot. Rendben Selena. Legyél egykor az E40th St 30nál. Felőlem tárgyalhatunk.

Majd letette. Egy pillanatig pislantani se tudtam. Majd visszatértem a jelenbe, és felfogtam, hogy mi történt pár perce. A szemem a digitális órám kijelzőére siklott, ami 12 : 30at mutatott. Mit mondjak. Nem hagyott túl sok időt. Gyorsan berohantam a gardróbomba, ahol magamra kaptam az első felsőt és farmert, ami a kezembe akadt. Nem volt időm cicózni. Áthúztam a fejemen a kapucnis felsőt, miután belebújtam a fekete farmerbe, majd a fegyveres szekrényemhez mentem. Cipőmbe kettő pengét szúrtam, míg táskámba egy Beretta M9-est raktam. A telefonomat is beledobtam a táskámba, majd a kocsikulcsommal a kezemben rohantam ki a lakásomból. Az utcára hamar leértem, majd miután beszálltam a kocsiba és elindultam egyből tárcsáztam Dereket. A telefonon benyomtam a számát, és miközben kihajtottam az utcából kihangosítottam a telefont, és oldalra dobtam a mellettem lévő ülésre.

Feszültem hallgattam ahogyan kicsöng a telefon miközben azon voltam, hogy ne késsek el életem legfontosabb tárgyalásáról.

- Mond, hogy minden rendben. –vette fel.

- Megbeszéltem vele a találkozót. Most éppen odatartok. Csak gondoltam rád csörgök. Úgy tűnik bevált az ötleted.

- Ezt örömmel hallom. De azért legyél óvatos, és egyből hívj miután végeztél.

- Úgy lesz. –mondtam, majd kinyomtam, és azzal egy időben bekanyarodtam abba az utcába ahol meg volt beszélve a találkozó. A házszámokat néztem majd megpillantottam a harmincast. Egy nagy szürke épület volt. A cég központja. Stílusban ijesztően hasonlít a kiképző tábor épületeire. Leparkoltam előtte, majd kiszálltam a kocsiból. Akaratom ellenére is megremegett a lábam, amikor az ajtó elé értem, és be kellett nyomnom a nehéz vasajtót. Belülről modernen festett minden. Amint beléptem egy lánnyal találtam magam szembe.

- Miben segíthetek?-kérdezte engem vizslatva.

- Megbeszélésem van A főnökkel.

- Ó. Maga bizonyára Selena Roberts lesz. Kérem kövessen. – ezzel megindult előre a folyóson, én meg ahogy kérte követtem. A magassarkúja kopogott a márványpadlón, míg az én nike airforce-om hangtalanul járt. – Már várja önt a tárgyalóteremben. – ezzel megállt egy ajtó előtt. Én benyitottam, és beléptem a tágas terembe. A teremben félhomály uralkodott. Az egész szoba egy irtózatosan hosszú asztalból állt. Más nem volt található benne. Az asztal mellett székek sorakoztak.

- Egy normális tárgyalóterem. –jegyeztem meg magamban.

- Kérlek gyere beljebb.-szólalt meg hirtelen egy hang valahol a sötétben, amitől én majdhogynem szívbajt kaptam. Váratlanul ért.

- Fel tudná kérem húzni a redőnyt?-intettem a hatalmas ablakok felé, amik előtt lehúzott rolók voltak.

Erre nem felelt semmit az előbbi hang, de pár másodperc múlva meghallottam az elektromos redőny hangját, és ezzel egy időben fokozatosan lett egyre világosabb a teremben, mígnem teljesen fel ért a redőny, ezzel fényt teremtve. Az ablakkal szembe, nekem háttal egy öltönyös fickó állt. Nagy valószínűséggel a főnököm.

 A férfi megfordult, ezzel felfedve kinézetét. Sötét barna haja volt, kicsit hosszúkásabb mint amit  én kedvelek, azt a benyomást keltette mint akinek nem lenne ideje elmenni levágatni, ezért az önálló életbe kezdett. Arca egy szoboréra hasonlított. Érzelemmentes. Hosszú ápolatlan haja ellenére eléggé kidolgozott felsőtesttel rendelkezett. A zakó, s ingen keresztül is jól látszott edzettsége. Minden egyes mozdulatára megmozdult egy izma. Tekintetét rám szegezte míg felém közelített. Mogyoró barna szemei messze álltak a barátságosságtól. Megrémisztett.

Megállt ellőttem, s kezét nyújtotta.

- Te bizonyára Selena Roberts vagy. –műmosoly terült el arcán. Kezemet felé nyújtottam és elfogattam üdvözletét. – Agustin Graham vagyok.

Agustin Graham, a főnököm intett a tárgyalóasztal felé bemutatkozása után. Én felfogván jelzését helyet foglaltam az asztal egyik felében, ő pedig a másikban.

- Legalább messze van.- gondoltam egyből miután ő is letelepedett.

- Miért kerestél fel Selena kedves?

- Ahogy már említettem le szeretnék szerződni egy életre. Persze feltételekkel.

- Óh kedveském. Mi okból vinne téged erre a jótét lélek? És milyen feltételek is lennének ezek?

- Nem tudom mennyire ismer engem Mr. Graham, de a legutolsó megbízatásom Zayn Javadd Malik megölése volt. Mivel ezt a munkát nem tudtam teljesíteni, ész szerű megoldásokhoz folyamodtam. Ugye gondolom jól tudja, hogy évek óta kiváló munkaerőként szolgáltam a céget. Szinte mindig remekeltem. Így úgy vélem, hogy meg kellene állapodnunk.

- Hallgatom.

- Ha a mostani munkám elhanyagolásáról szemet huny a cég, és nem tekint erre gondként, akkor egy életre leszerződtetek a céggel, és a mostani munkám kihagyásával megkaphatom a következő megbízatásomat.

- Kedveském szép szavak mit ne mondjak. De az a gond, hogy ha egy emberrel kivételezünk mi lesz a többivel? Ez a rendszer évek óta remekel. Nem tudom, hogy jó lenne-e ez nekem, ha elkezdődnének a kivételek. Mint maga kedves.

Még egy kedves és levágom a kezét. Kezdtem megunni a szép szavakat.

- Szerintem mindenki jól tudja, hogy a munkaerő most önnek nagyon el kell. Egy jó bérgyilkos elvesztése most nagy hátrány. Ezekben a fagyos maffiásan eseménydús novemberekben.

- Rendben kedves. A titkárnőkkel megíratom a szerződtetést. De nekem is lenne pár finomításom, beleszólásom, persze ha nem bánja.

Úgy sincs beleszólásom, vagy megöl, vagy hagy élni, ilyen egyszerű, természetesen a válaszom nem ez volt, még is csak a főnököm, azoknak meg rendesen be kell nyalni:

- Miért bánnám? Mik lennének ezek a finomítások?

- Azzal, hogy a kedves aláírja eme szerződést, egy életre a cégnek kell dolgoznia. A szerződés aláírásának napjától fogva fél évre kiképzőtáborba megy. Majd miután letelt a fél év újra munkát kap. És természetesen eltekintünk a mostani munkájáról. Nem gond, hogy nem tudta elintézni.

Fél év kiképzőtábor. Kezdve egy hosszú téllel. Másra se vágytam. Ha azt kibírom akkor már elvárom, hogy megtapsoljanak az emberek. Komolyan!

Talán túl sokáig nem szólaltam meg, mivel Mr. Graham rám szólt:

- Mit szól kedves?- már megint ez a kedves..

- Mikor írhatom alá?

- Már is. – erre a szóra kinyílt az ajtó, és egy vörös göndör hajú lány topogott be kezében egy lappal, és egy tollal.

- Köszönöm Victoria, kérem az ügynöknek adja.

Victoria, a titkárnő oda jött hozzám és elém rakta a lapot, és a tollat, majd mint aki jól végezte a dolgát kisétált.

Szememmel átfutottam a lapot.

Minden egyezett. Remegő kézzel aláírtam a lapot.

- Köszönöm kedves.

Fel se tűnt, hogy eközben odajött hozzám, csak amikor elvette a lapot a kezemből akkor tűnt fel.

Az ajtó kinyílt, és egy gorilla szerű ember jött be rajta.

- Sam, kérem kísérje el az ügynököt. A kiképzőtáborba megy. A dolgát tudja.- intett a gorillának.

- Viszlát kedves. – intett még Mr. Graham, majd a gorilla megragadta a kezem, és elráncigált a teremből. Majd végig egy folyosón.

- Magamtól is tudok járni.- szisszentem rá, de a gorillát ez cseppet sem érdekelte. Tovább rángatott. Már harmadszorra kanyarodtunk el. Nem tudtam hová visz. Még sose voltam itt.

Majd végre megállt. Bementünk egy szobába, ahol már várt ránk Victoria. A gorilla elengedett, és a falmellé állt mint egy őr. Mert az is volt. Victoria rám nézett, és gonoszan elmosolyodott.

- Gyere.-szólt flegmán.

Követtem. Egy raktár szerűségbe mentünk át. Magas polcok álltak mindenütt, hatalmas terem volt. A polcokon számok álltak. Egytől kitudja meddig.

- Ezek a kiképzőtáborban lévő emberek számai. Amíg a kiképzőtáborban tartózkodsz a neved a számod. Mindenki így fog ismerni. Többé nem Selena vagy. – kezdte el darálni a dolgokat Victoria. Majd előhúzott egy tárgyat. Korábban nem láttam még ilyet. Mióta én voltam kiképzőtáborban láthatóan változott egy pár dolog. Victoria felém tartotta a gépet, és megnyomott egy gombot. Az csippent egyet, és egy számot jelzett ki.

- Mától kezdve a neved 103. Kérlek kövess.-ezzel elindult A polcok között.

Hirtelen megtorpant, és szembe állt az egyikkel. A polcon egy szám állt. Ó bocsánat a nevem. Mivel pár perce Victorian drágaság átkeresztelt 103-á. Röhej. Ha nem lennék abban a helyzetben amiben most vagyok, leütném a csajt.

A nevem felett a polcon terepmintás ruha hevert.

- Itt kell hagynod mindenedet amid van. A ruhát kérlek vegyed át. Csak a cipőd maradhat.

A táskát leraktam a polcra, de Victoria drágaság közbe szólt.

- A tartalmát egyesével rakjad kérlek ki a polcra. Ez előírás.

Ahogy kérte elkezdtem kipakolni a táskámat. Először a slusszkulcsomat. A zsepimet, tampon, pénztárca, házkulcs, fésű (nem is tudom ez, hogy került bele) Beretta M9. A szemem sarkából láttam, hogy Victoria megriad, de nem szólt semmit. Majd a telefonom. Ahogy belenyúltam azzal egy időben meghallottam az idióta csengőhangomat. Kihúztam, és a kijelzőre néztem.

Justin.

Olvastam le.

- Kérlek nyomd ki.-szólt rám Victoria drágaság. Kérésének eleget adva kinyomtam, és közvetlen utána ledobtam a földre, majd rátapostam. A telefon reccsent, ezzel jelezve végét. Még csak az hiányozna, hogy belenyúljanak a telefonomba. Bármit kinéznék ezekből.

Felvettem a földről a telefon maradványokat, és a polcra raktam. Majd az üres táskámat is mellé dobtam.

A mellettem álló lányra néztem, várva következő teendőmet.

- Öltözz át.

- Itt?

- Igen.

- Hogy hová fejlődött a perverzió emberek. Rettenet.-gondoltam magamban, majd hátat fordítva Victoria drágaságnak elkezdtem átöltözni. Először lehúztam a kapucnis pulcsimat, és átvettem a fekete rövid ujjút, majd arra a terepmintás kabátot. Majd ugyanígy megszabadultam a fekete nadrágomtól, és felvettem az újat. Mindent a polcra helyeztem, és hátat fordítva a titkárnőnek elkezdtem vissza venni az airforce-omat.

- Még valami óhaj?-kérdeztem tőle.

De választ már nem kaptam.

Utoljára még éreztem egy szúró érzést a nyakamnál, majd elsötétült a világ.

Mivel ez volt az első évad utolsó fejezete, ki szeretném kérni mindenkinek a véleményét arról, hogy hogyan tovább. A történetnek még közel sincs vége, és már rengeteg ötletem van, s tervem a folytatására. Viszont mostanában bevillant egy új ötlet, és egyből papírra (vagy is laptopra :D) vetettem. És mit mondjak, meg született egy új történet. Már megírtam a prológust, és az első fejezetet, és megcsináltam a blog fejlécét. (első saját készítésű fejlécem. Taps nekem)  Szóval folyamatban van a második blogom is, csak megszeretnélek kérdezni titeket, melyik jöjjön előbb.

A Glock17 második évadja

vagy

Az új blog, amin mostanában annyit dolgozok?

:)

A döntést rátok bízom, írjátok meg kommentben vagy, ha az túl macerás oldalt szavazzatok! A legjobb, ha mint kettőt teszitek. :)

Na de a részről mit gondoltok? Jó évad záró? :D

Várom a kommenteket!

Amber Moore

2. díj

És még egy díj! Millió köszönet Gemma-nak!

Szabályok:

Írd ki, hogy kitől van!

Írj 10 dolgot magadról!

Válaszolj 10 kérdésre!

Iratkozz fel a küldő blogjára!

Küldd tovább 10 embernek!

1) Írd ki kitől van: fenn láthatod :)

2) Írj 10 dolgot magadról:

~  nem tudok énekelni, de komolyan, a hangom rettenetes!

~ lány létemre értek az autókhoz, és szeretem is őket

~ nagyon sokat tudok enni. Sose értettem, hogy hogyan bírják egyesek kaja nélkül. Van olyan barátnőm, aki napokig nem eszik semmit, és nem éhes. Na én teljesen az ellentéte vagyok. Rengeteget bírok enni, de valami csoda folytán egy grammot se hízok. Sokan nem is értik, hogy csinálom. Őszintén? Én se. :D

~ nagyon sok sorozatot nézek, és nem tudnám megmondani melyik a kedvencem

~ sokáig szoktam fenn lenni, majd délig is képes vagyok aludni

~ ha egyszer van egy kedvenc számom, állandóan azt hallgatom, és ezért nagyon hamar megszoktam unni a számokat

~ egyszer befestettem zöldre a hajamat

~ a kedvenc írom J.L. Armentrout

~ egy ideig nem kedveltem az 1D-t, csak egy éve, hogy megkedveltem őket, azt is egy fanfiction elolvasásával. És mit mondjak? Az óta tart a szerelem. :D

~ eléggé babonás vagyok

3) Válaszolj 10 kérdésre:

Ha egy napra életet cserélhetnél valakivel, ki lenne az és miért?

Őszintén annyira nem szeretnék senkivel se életet cserélni, már megszoktam a sajátomat. De ha még is egyszer úgy adódna, hogy választanom kell, hogy kivel akarok cserélni, akkor biztosan egy angol emberel akarnék. Imádom Angliát, egyetemre is oda készülök menni. Nagyon szeretem az angol nyelvet, de sajnos szerintem nem olyan jó a kiejtésem. És így legalább, ha csak egy napig is, de jobb lenne a kiejtésem.

Ha híres lennél, és nem találkozhatnál a családoddal, hogyan oldanád meg?

Ott a telefon! :D Ha nem erre akkor mire jó? :D És amúgy meg biztos vagyok benne, hogy egy idő után megoldanánk azt is, hogy találkozzunk.

Mit gondolsz arról, hogy Zayn otthagyta a One Direction-t?

Amikor először meghallottam eléggé kiakadtam. Főleg úgy, hogy Zayn a kedvencem. Olvastam egy cikket, arról, hogy Zayn elvileg megcsalta Perriet, és emiatt utazott haza a turné közepén, lemaradva így az egyik koncertről. És, hogy miután beszéltek bejelentette, hogy ott hagyja a bandát. Nem tudom, én már abban is kételkedek, hogy megcsalta volna Perriet, de sokan még arra is gondoltak, hogy valószínűleg ő kérte, hogy hagyja ott a bandát. Nem tudom, senki se tudja biztosan, mi történt, hogy a banda leghelyesebb tagja csak úgy kilépett, de én nem gondolnám, hogy a sok stressz miatt, mert akkor csak simán megvárhatta volna az idei turné végét. Most meg ott van az új száma. Egyedül. Szar helyzet ez az egész.

 Miért kezdtél el blogot írni?

Elkezdtem írni a történetet, de csak úgy magadnak írni nem olyan jó. Meg akartam osztani valakivel. Ezért csináltam egy blogot. :)

Álmodozó típus vagy?

Eléggé.

Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?

Nem tudom... Valószínűleg az, hogy az egyik könyvemben élhessek, és amikor úgy döntök vissza térhessek a saját életembe, vagy a könyvben maradnék. Kitudja...

Melyik az a könyv, ami igazán megfogott téged?

J. L. Armentrout – a luxen sorozat. Az első kötetét csak ötször olvastam. Örök kedvenc.

Volt már olyan pillanat az életedben, hogy azt kívántad bárcsak híres lennél, és az egész világ ismerne?

Volt egy idő, amikor folyton ezen agyaltam, de egy idő után kinőttem. Szerintem nem lehet annyira jó, hogyha az egész világ rólad beszél. Sose nézhetsz ki gázul, mert minden sarkon egy lesifotós vár. Szerintem kifejezetten fárasztó élete lehet annak, aki híres.

Mi az ami megnyugtat?

Ha bebújhatok az ágyamba, és a kedvenc könyvemet olvashatom, vagy éppen zenét hallgatok.

Milyen sztorikat szeretsz olvasni? (romantikus, dráma..) És miért?

Romantikus akció. A kettő egyben. Azért mert azt szeretem :D

4) Az én kérdéseim:

Kivel beszéltél utoljára telefonon?

Vannak kitűzött céljaid?

Mi az ami a legjobban fel tud bosszantani?

Ki a kedvenced az 1D-ből? Miért pont ő?

Hogyan szeretted meg az 1D-t?

Mit olvastál utoljárra?

Hány éves vagy?

Mi a célod az írással? Később író szeretnél lenni?

Mi a véleményed a sportról? Szeretsz sportolni?

Mi volt az első reakciód amikor megkaptad a díjjat?:)

És akiknek küldeném:

Aurora- Born to die

Naomi S.- Painful cry

Doth Lee – Abduction

Hope Beebs – Black Rose

Alexa S. – The cure in the love