19. fejezet

Sziasztok!

Mivel az előző részhez megérkezett a három megjegyzés, ahogy ígértem meghoztam a következő fejezetet. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Aki még nem tette feltétlenül IRATKOZZON FEL.

Jó olvasást! :)

Amber Moore

19) Érzések

Erős karok öleltek át hátulról. A feje a nyakhajlatomban pihent, és ahogy vette a levegőt, minden egyes kis lélegzete csiklandozta a nyakamat. Kinyitottam a szememet. A szobába besütött a függönyök rései között a meleg napfény, így félhomályt alakítva. Először hunyorogtam párat, majd ráeszméltem arra, hogy, még mindkettő fiú alszik. Tökéletes lehetőség arra, hogy távozzak, és ne tudjanak meg semmit se arról, hogy itt töltöttem az éjszakát.

Elkezdtem mocorogni.

Nagy nehezen, de végül ki tudtam bújni Justin kezei közül. Kiszálltam az ágyából. Egy pillanatig figyeltem ahogyan békésen szuszog, majd elkezd forgolódik az ágyában engem keresve.

Elmosolyodtam.

Majd felvettem a földről a táskámat, és amilyen halkan csak tudtam távoztam a szobából.

Magam után becsukva az ajtót, indultam el a folyosón a szobám felé. Közben a táskámban kutakodtam a telefonom után. Miután az a kezem közé akadt, megnéztem, hogy hány óra van.

Reggel tíz óra volt. Ahogy a folyosón sétáltam, és egyre jobban közeledtem a szobám felé, meghallottam, hogy a lányok már zenét hallgatnak, amikor az ajtóhoz értem Elenorba botlottam, aki éppen akkor sétált kifele a szobából ragyogó mosollyal az arcán, ami csak még hatalmasabbá vállt amikor megpillantott.

- Hát te? Reggel amikor felébredtünk már nem voltál itt.

- Tudod korán kelő vagyok.-magyarázkodtam.

- Ja, értem. –mosolygott rám.

- Selena az?-hallottam bentről Stella hangját, ahogy átordítja a hangos zenét.

- Igen, ő az.-ordított vissza a barátnője, majd vissza nézett rám.

- Végre, hogy itt vagy.- lépet ki az ajtón Stella. Így már hárman álltunk a szobánk előtt.

- A csajokkal bemegyünk a városba, jössz te is?- kérdezte Elenor.

- Mit csinálnátok?-kérdeztem.

- Shoppingooooolnánk. – húzta el a szót Mandie, aki az ajtón dugta ki a fejét.

- Hát nem is tudom, nem nagyon szoktam én „shoppingolni”. – kezdtem el mentegetőzni.

- Na, ne már... Gyere. –kérlelt Stella.

Elgondolkodtam. Nem szeretek annyira így vásárolgatni, sose voltam olyan lány. Én mindig is az voltam, aki jobban megtalálta a közös hangot a fiúkkal. Ha volt is lány barátnőm, az alvilági volt. Ugyanolyan mocskos munkája volt mint nekem, így a témakörünk is stimmelt.

De ahogy rá néztem az előttem álló három lányra, beadtam a derekam.

- Rendben.-feleltem. Úgy se volt programom a délutánra.

- Ez-az!-mondta Stella.

- Rendben, pár óra múlva indulnánk is. Oké? – kérdezte Elenor.

- Nekem jó.- feleltem, így levakarhatatlan mosolyt csalva a három lány arcára. Még Mandien is azt láttam, kezdd meg békélni velem.

Haladás.

Belepillantottam a tükörbe. Amit láttam az egy teljesen átlagos lány volt, egy számára nem annyira előnyös ruhába gyömöszölve. Igen, ez lennék én, kívülről. Ha valaki rám néz ezt látja. De belülről, máshogy festek. Kész ideg vagyok, két nap múlva, nekem befellegzett. Huszonegy évesen meghalok. Helyesbítek megölnek. És én mivel töltöm az időmet? Egy butik próbafülkéjébe nézek meredten a tükörbe, és vizsgálom, hogy hogyan áll a ciklámen színű ruha rajtam, amit inkább pólónak neveznék, mivel nem ér lejjebb a bugyim szegélyénél, azt is csak épp hogy eltakarja. Stellájék elmennek este egy klubba, és engem is magukkal akarnak vinni. Persze nem ellenkeztem, csak félek, hogy ha én ilyen helyre kerülök, az fog történni, mint mindig. Berúgok, és össze állok valami vadbarommal. Sajnos, ismerem magam eléggé ahhoz, hogy tudjam, mik a következményei, egy ilyen kis „kiruccanásnak”.

- Selena, felvetted már a rucit?

- Igen, de nem tetszik.-válaszoltam Mandienek.

- Nem is olyan rossz.-kukkantott be, a fejét bedugva.

- Nem, csak rettenetes.

- Ne aggódj Stella talált egy neked valót.-mosolygott, majd beadott egy fekete ruhát. Levettem a ciklámen színű göncöt magamról, és a feketéért nyúltam. Miután felvettem, elégedetten néztem meg magamat a tükörben. Ez se volt a leghosszabb, de pont akkora volt, hogy dögösnek még el lehetett mondani, de nem érezném magamat kellemetlenül benne a hossza miatt. Mindenhol passzolt, mintha rám öntötték volna. Felül csipkés volt, és az egész kicsit lazábban állt rajtam. Nem az a tipikus ribancos, fezsülös koktél ruha volt. Míg felül, keskenyen szorult a melleimre, a csípőm után, a szoknyarész szét állt, így fordított v-alakot alkotva. Még a csípőm is nagyobbnak tűnt benne, amit örömmel konstatáltam.

Tökéletes volt.

Megtaláltam, hogy mit vegyek fel az esti buliba.

Miután lehámoztam magamról, kiléptem a próbafülkéből, és a pénztár felé vettem az irányt. A lányok már ott álltak, kezükben, az ő választásukkal. Stella elégedetten nézett a kezemben lévő ruhára, látva, hogy jót talált nekem. Miután én is sorra kerültem, és az eladó kezébe nyomtam a ruháért a pénzt. Kezeinkben szatyrokkal távoztunk a boltból. A lányok még be akartak ugrani egy fodrász szalonba, hogy a bulira, tökéletes hajjal, és ruhával mehessenek.

- Szerintem én kihagyom a fodrászt. –szóltam a lányoknak, akik már azt kezdték el vitatni, milyen frizurát csináltassanak maguknak.

- Biztos vagy benne? Nem tart olyan sokáig, ha azért mondanád...-kezdte el Elenor.

Az órámra pillantottam, már délután négy fele járt, és még semmit se ettem ma. Úgy terveztem be megyek egy étterembe, eszek  valamit, majd vissza megyek a szállásra, hátha Justin ott van. Egész nap nem láttam. Na jó, kivéve reggel, amikor a karjaiban ébredtem. De akkor nem tudtunk beszélgetni. Hiányzott. A hangja, a mosolya, az idióta nevetése, a szívdöglesztő külseje, és ő maga. Mindene.

Igen, biztos voltam benne, hogy kihagyom a fodrászt.

Elenorra pillantottam.

- Igen, biztos, bocsi.-húztam sajnálattal teli mosolyra az ajkam.- De a szálláson találkozunk. És utána Party time!-röhögtem el a végét boldogan, ezzel mosolyt csalva a vöröske arcára.

- Rendben ott találkozunk. – mondta mosolyogva, majd elrohant, a két másik lány után, akik ez alatt az idő alatt, már előre mentek, és rohamosan közeledtek a fodrászat tárt ajtaja felé.

A hasam felmordult.

Igen, jól döntöttem. Már nagyon hiányzott az az étel mennyiség, amit már korán reggel be kellett volna vinnem.

Hűvös szellő söpörte a szemembe a kibontott hajamat. Próbáltam arrébb igazítani, de az mindig a szemebe, s arcomba ment, amikor jött egy újabb jeges fuvallat. Önkéntelenül is össze borzongtam. A velem szemben elsétáló embereken, vastag bundás kabát, kesztyű, sál, sapka virított. Most az egyszer bántam, hogy nem vettem fel kabátot. Felgyorsítottam a lépteimet, és abban bíztam, hogy a következő sarkon már a szállást pillantom meg.

Már csak percekre lehettem az úti célomtól, amikor valami hideg hullott az arcomra.

Felpillantottam.

Hópihéket láttam szállingózni, a hófehér felhőkből. A kis hópihék, ahogy útjukat érték, az aszfalton fehér nyomot hagytak. Telet ígértek. Kitudja, talán az utolsó telemet.

Szomorkásan értem a szálláshoz. Eddig, csak aggasztott a tény, hogy veszélyben az életem, de most, ez az aggodalom, át fordult mély szomorúságba.

Csak most tűnt fel, hogy a hó már szakadt. Alig tudtam kivenni mi van az orrom előtt. A földön, már egy pár centit alkotott a frissen esett hó. Előre néztem, és az ajtó előtt megpillantottam egy ismerős alakot. Lenyúltam a földre, és nagy nehezen, de gyúrtam egy hógolyót a kevéske hóból. Majd elhajítottam.

Pontos voltam, mint régen is. A hógolyóm a fején landolt. Aki erre mérgesen fordult meg tengelye körül, de amikor engem megpillantott, arcizmai, ellágyultak, és az előbbi mérges arckifejezése helyét most egy hatalmas mosoly vette át. A röhögése mélyről jött, boldogságtól volt súlyos, és az én idióta szívem, eszeveszett tempót írt le a hallatán. Már ott álltam előtte, amire abba hagyta a nevetést, és gonoszan nézett rám. Tudtam, ezt nem úszom meg szárazon.

- Rossz vagy. Mindig elfelejted, hogy én mindent vissza adok!-fel se tudtam fogni, a mondata jelentését, mert a következő pillanatban fellökött. Én reflexszerűen kapaszkodtam a kezébe, és ahova csak tudtam kapni, és ezáltal, a következő pillanatban, én a havon feküdtem elterülve, ő meg én rajtam.

Szaporábbá vált a légzésem, a gondolatra, hogy csak pár ruha választja, el a bőrét az enyémtől.

Először úgy pillantott rám, mint régen, amikor még kicsik voltunk. Nyereség csillogott gyönyörű barna szemeiben, majd vágyat véltem felfedezni bennük. Állatias vágyat, amit a testpozíciónk váltott ki belőle. A szemei az ajkaimra villantak, ami miatt én hangosan kaptam levegő után. Egy pillanatra elállt a lélegzetem.

- Vajon mire készül....- gondoltam.

Majd Justin megrázta a fejét, felkelt rólam, és a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen.

- Mielőtt még megfázol.-kezdett el magyarázkodni, a lenge öltözékemre utalva, de a hangja rekedtesen csengett, a hirtelen támadt forró hangulat után.

Csak most tűnt fel, hogy tényleg fáztam. Amíg az ő hatása alatt álltam, csak forróságot, és szenvedélyt éreztem, de most hogy a teste, távol volt az enyémtől, megéreztem, a mínuszok hűsítő szelőjét.

Bólintottam, ezzel jelezve, hogy értem én amit mond, majd beléptünk a házba.

Egész délután nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, mi történt volna, ha abból a forró helyzetből, még forróbbat varázsolt volna, azzal ha ajkaival felperzselte volna az enyémet? És én mért érzek szomorúságot, hogy nem cselekedett így? A választ már rég tudtam, és kezdtem beletörődni. Csak egytől féltem, hogy ezek az érzések egy irányúak. És sajnos csak az én irányomból jönnek.

18. fejezet

18) Daniel Gilbert

Az ágyamban feküdtem és meredten bámultam a plafont. A szoba a hold fényétől meg volt világítva. A lányok halk szuszogása volt az egyetlen zaj forrás, azt leszámítva néma csend honolt a szobában. Már mindannyian aludtak, így a tervem kivitelezhető volt. Már csak várnom kellett, hogy éjjel kettő legyen. Még lefekvés előtt megnéztem, hogy mennyire van messze a highland park a hotelünktől, és mivel az negyven percre van tőlünk gyalog, így volt még tíz percem, és csak utána kellett elindulnom. Feküdtem az ágyamon, és próbáltam egy kicsikét pihenni, mivel előre várhatóan, eléggé kevés időm lesz az alvásra, az után, hogy vissza sétáltam. Ha minden jól megy és sikerül lebonyolítanom az üzletet, négykor már aludhatok is. Remélem a lányok nem korán kelősek.

Oldalra fordultam. Két perc telt el mióta utoljára megnéztem az időt. Kezdtem unni a várást, ezért felálltam, és magamra kaptam a ruhámat amiben el akartam menni, a kezembe vettem a táskám, és lecsekkoltam, hogy benne van-e a boríték, a telefonom, és a pisztolyom. Ahogy vártam minden ami kellett benne volt, így ahogy csak tudtam, olyan halkan osontam ki a szobából, nehogy a lányokat felébresszem. Épp, hogy becsuktam az ajtót, amikor eszembe villant a tény, hogy ha becsukom az ajtót, és nincs nálam kulcs, akkor eléggé nehezen lehet vissza jutni. Magyarul sehogy se, és kibaszottul kizártam magamat.

- Bassza meg.-szitkozódtam halkan. Komolyan, csak én lehetek ilyen béna. Ahjj ne már. Na jó, mindegy. Nyugi Selena. Koncentrálj, és intézd el minél hamarabb a melót. Én most komolyan magamhoz beszélek?! Azért nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyedek..

Egy utolsót káromkodtam, majd halkan elkezdtem a lépteimet, a lépcsőház felé irányítani.

Az utcák mind kihaltak voltak. Szinte egy lélek se járkált erre fele. Már hosszú percek óta sétáltam, amikor megpillantottam a highland parkot.

Természetesen mielőtt ide jöttem rá google-iztam a helyre, de az csak nappali képeket adott ki róla, és lássuk be, szívesebben látogattam volna meg nappal, mivel így sötétben a dús erdő-park szerűség kibaszottul ijesztő látványt nyújtott.

Megálltam ott ahova a találkozó meg volt beszélve. És vártam. Egy enyhe szellő jött, ami a hajamat átfújta a vállam jobb oldalára.

Majd megpillantottam a sarkon befordulni egy sötét alakot, ami közeledett felém. Majd amikor ide ért megállt előttem és levette a fekete kapucniját a fejéről, és rám mosolygott.

- Daniel Gilbert.- nyújtotta felém a kezét, az egész helyes srác.

- Selena Roberts.- fogadtam el a kezét, és bemutatkozás képen megráztam.

- Nem tűnsz valami nagy drogosnak. –mondtam.

- Te se tűnsz nagy dílernek.-röhögött rám. Elmosolyodtam, majd a táskámba nyúltam és kivettem belőle a borítékot.

A kezébe nyomtam.
- Kösz.-biccentett. –Örülök, hogy találkoztunk, Selena. Szia.-köszönt el, majd miután én is elköszöntem, sarkon fordult, és elment. Miután, amerről jött arról távozott, én is elindultam vissza fele.

Már egy ideje sétáltam, amikor egy kocsi megállt mellettem.

- Elvigyelek?-kérdezte, egy mély hang, miután lehúzta az ablakot.

Már majdnem rá vágtam, hogy nem vagyok prosti, és húzzon az anyjába, amikor oldalra pillantottam, és megláttam, hogy Daniel az.

- Aha, köszi.-feleltem, majd megkerültem a kocsit, és beszálltam az anyós ülésre.

- És hova vihetlek, dílerkém?-nézett rám.

- Van erre egy hotel. Ha egyenesen mész ezen az utcán, itt lesz valahol. Nem tudom a nevét, szóval csak ennyit tudok mondani róla.

Daniel elindult lefele, majd pár perc néma csend után megszólalt:

- És hogy keveredtél a cég markai közé?

- Hát ez hosszú történet.-kezdtem bele.

- Időm az rengeteg van.

- Hát kezdjük, ott hogy árva vagyok. És miután betöltöttem a 18-at, magamnak kellett ellátnom magam, és hát pénz nélkül ez eléggé nehezen megy. Csak két munka van amivel rövid idő alatt sok pénzt lehet szerezni. Prosti vagy, vagy bérgyilkos. Én az utóbbit választottam. Na de, térjünk rád! Neked minek ennyi kokain?! Nem is nézel ki drogosnak.

- Nem nekem kell. Van egy szórakozó helyem, és fogalmazzunk úgy, hogy nem csak alma levet, árulok. –felelte.

Közben közeledtünk a hotelünk felé, ezért Danielnek is szóltam.

- Az lesz az.-mutattam az épületre. Amikor oda értünk Daniel behajtott a parkolóhoz, és leállította a motort.

- Köszi a fuvart.

- Semmiség. Remélem még látlak Selena.- nézett a szemembe, és minden szava őszinteségtől volt nehéz.

- Bízzunk a szerencsében.-feleltem, majd kiszálltam a kocsijából. Ő intett egyet búcsúzóul, majd kihajtott a helyről.

Megfordultam, és bementem a szállodába. A táskámból kivettem a telefonomat, és rá néztem, hogy hány óra van. Az fél négyet mutatott.

Az alvás hiány miatt, már éreztem, hogy mindjárt összeesek. Felcaplattam a lépcsőkön, és a szobám felé vettem az irányt. Csalódottan jutott eszembe, hogy oda nem tudok bejutni, és csak ha lenne kulcsom, akkor tudnám kinyitni.

Megfordultam, és most a 240es szoba felé vettem az irányt.

Megálltam előtte. Gondoltam bekopogok, és reménykedek, hogy fenn vannak. De nem volt rá szükség. Az ajtó nem volt jól becsukva. Egy kicsi résen beláttam a szobába. Így benyitottam. Bent sötét volt, és csak a hold világította meg annyira a szobát, hogy lássak valamennyit. A két srác eléggé hangosan horkolt, de itt is jobb lesz aludni, mint a folyóson. Oda mentem az egyik ágyhoz.

Justin éppen akkor fordult át a másik oldalára.

Sóhajtottam egyet, majd leraktam a földre a táskámat, és bebújtam a takarója alá. Az ágy besüppedt alattam, majd két horkolás között, Justin reflex szerűen ölelt át, és szorított magához.

Én vissza öleltem.

A közelségétől a légzésem egyre egyenletesebb lett, míg el nem aludtam.

Következő rész három komment után. 

Amber Moore 

17. fejezet

Sziasztok :)

Meghoztam a 17. fejezetet. Ez most kicsit rövidebb lett, mint az szokott lenni, de ennek ellenére remélem mindenkinek tetszeni fog. :)

Bejelenteni való:

Hála Klement Bettinának a blognak már trailere is van! Itt van a linkje, de oldalt is bármikor meg tudjátok majd mostantól tekinteni. :)) Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek. :)

Mást nem is mondanék, várom a kommentokat és aki még nem tette, iratkozzon fel! :)

Jó olvasást.

Amber Moore

17) Fehér zászlók

- Stella! Ne fürödj már ilyen sokáig.-kopogott a fürdő ajtaján Mandie.

Ami tény az tény, Stella már vagy egy fél órája benn volt.

- Mit csinál ez a zuhany alatt? Maszturbál?!-motyogta halkan az orra alatt, amit én pont meghallottam, és bármennyire is utálom Mandiet, a humora kibírhatatlan.

Elröhögtem magam.

Hallatszott, hogy elállították oda benn a vizet, és rá pár percre a szőkeség jött ki törölközőbe bugyolálva.

- Kész is vagyok. - jött ki sugárzó mosollyal az arcán Stella.

- Végre.-mondta Mandie a szemét forgatva, amire az alacsony lány csak felkuncogott.

Elhelyezkedett az ágyán, és elővette a neszesszeréből az egyik körömlakkját, és elkezdte kifesteni a kezét.

Én még mindig a koszos ruhámban feküdtem az ágyamon, de már készítettem ki a neszesszeremet, hogy elmehessek Mandie után én is zuhanyozni.

Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, és Elenor lépett be az ajtón.

Már nem sírt, de továbbra is eléggé csalódott arcot vágott. Be állt Stella elé, aki kérdőn nézett fel a vöröskére.

- Stella nem beszélhetjük meg?-kérdezte.

- Nem Elenor. Egy utolsó kurva vagy, és csak kihasználtad a bátyámat. Nem érdekelsz.-köpte a szavakat, amik Elenornak láthatóan rettenetesen fájtak.

Már viharzott is volna ki a szobából újból, de én megállítottam.

- Elenor! Várj.-mondtam.

A lány könnyes szemmel kérdőn felém nézett. 

- Stella, hogy lehetsz ilyen kegyetlen?! Hát nem látod mennyire próbálkozik? És a megbocsátásért esedezik. Elenor szereti a bátyádat, teljes szívéből, lelkéből. Ahogy a bátyád is őt. Össze illenek.-mosolyogtam Elenorra, aki megszeppenve nézett rám. Vissza pillantottam Stellára, aki elgondolkozva nézett rám.

- Nem egy ribanc. Csak szerelmes. És, ha nem tudsz örülni a barátnőd boldogságának. Nem vagy igaz barát. De ha még is az lennél, akkor most elfogadod, hogy Elenor szereti a bátyádat. De ha nem, akkor kis anyám, itt csak egy ribanc van. És az te vagy.-fejeztem be a mondandómat.

A vége felé Elenor már vissza sétált a szobába, és Stellát nézte, hátha meg változtatta a véleményét.

Egy pillanatig még gondolkozott, majd széttárta kis karjait, amibe Elenor zokogva beleborult.

- Annyira sajnálom.- zokogta Elenor.

- Én sajnálom hogy bunkó voltam. Bocsi szívem.-simogatta meg haját.

- És szereted?-kérdezte Stella mosolyogva Elenortól, miután szét váltak.

- Mindennél jobban. –felelte. Mosolyogva megtörölte a könnyes szemeit. Majd boldogan felém fordult. Felállt, és rám ugrott. És elkezdett ölelgetni.

Közben kattant egyet az ajtó, jelezve, hogy gazdagodott Mandievel a társaságunk.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-mondta kicsattanó örömében Elenor.

- Szívesen.-mosolyogtam bele az ölelésébe.

- Itt meg mi a franc folyik?!- sipákolt Mandie.

Elenor abba hagyta az ölelgetésemet, és mind a hárman Mandiere néztünk.

- Rá jöttünk, hogy Selena tökre jó arc.-ismertette a helyzetet Mandievel Elenor, amire Stella csak hevesen bólogatott.

- Nem Elenor. Selena egy pszichopata ribanc, aki majdnem halálra vert, - jó ez a része teljesen igaz. Majdnem megöltem, néhány embernek pszichopataként is lejöhettem, de ribancnak nem mondanám magam... - lenyúlta a pasidat Stella.-emlékeztette a szöszit Jusra.- És utáljuk.-fejezte be a mondandóját.

- Egyrészt. Selena tök jó arc, ahogy azt már említettem, és te voltál bunkó. Persze, hogy össze vert.-mondta váll rándítva Elenor.

- És Justinnál, ha Selena nem is jön képbe, esélyem sincs. De örülök, hogy ti jól meg vagytok.-mosolygott rám a végén.

Mandie csak úgy fortyogott dühtől.

- Csajok, ma rájöttem, hogy egész jó arcok vagytok, - néztem Stellára, és Elenorra.- És tőled Mandie szeretnék bocsánatot kérni, amiatt, hogy fájdalmat okoztam. Ez egy rossz tulajdonságom. Bocsi. - néztem a szemébe. – És szeretnék mindnyájatokkal tisztalappal indítani. Remélem mától fogva lehetünk barátnők. –mondtam őszintén, amire Stella csak annyit felelt, hogy:

- Csoportos ölelés! - amire mindannyian megöleltük egymást röhögve, bele értve Mandiet is.