19. fejezet

Sziasztok!

Mivel az előző részhez megérkezett a három megjegyzés, ahogy ígértem meghoztam a következő fejezetet. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Aki még nem tette feltétlenül IRATKOZZON FEL.

Jó olvasást! :)

Amber Moore

19) Érzések

Erős karok öleltek át hátulról. A feje a nyakhajlatomban pihent, és ahogy vette a levegőt, minden egyes kis lélegzete csiklandozta a nyakamat. Kinyitottam a szememet. A szobába besütött a függönyök rései között a meleg napfény, így félhomályt alakítva. Először hunyorogtam párat, majd ráeszméltem arra, hogy, még mindkettő fiú alszik. Tökéletes lehetőség arra, hogy távozzak, és ne tudjanak meg semmit se arról, hogy itt töltöttem az éjszakát.

Elkezdtem mocorogni.

Nagy nehezen, de végül ki tudtam bújni Justin kezei közül. Kiszálltam az ágyából. Egy pillanatig figyeltem ahogyan békésen szuszog, majd elkezd forgolódik az ágyában engem keresve.

Elmosolyodtam.

Majd felvettem a földről a táskámat, és amilyen halkan csak tudtam távoztam a szobából.

Magam után becsukva az ajtót, indultam el a folyosón a szobám felé. Közben a táskámban kutakodtam a telefonom után. Miután az a kezem közé akadt, megnéztem, hogy hány óra van.

Reggel tíz óra volt. Ahogy a folyosón sétáltam, és egyre jobban közeledtem a szobám felé, meghallottam, hogy a lányok már zenét hallgatnak, amikor az ajtóhoz értem Elenorba botlottam, aki éppen akkor sétált kifele a szobából ragyogó mosollyal az arcán, ami csak még hatalmasabbá vállt amikor megpillantott.

- Hát te? Reggel amikor felébredtünk már nem voltál itt.

- Tudod korán kelő vagyok.-magyarázkodtam.

- Ja, értem. –mosolygott rám.

- Selena az?-hallottam bentről Stella hangját, ahogy átordítja a hangos zenét.

- Igen, ő az.-ordított vissza a barátnője, majd vissza nézett rám.

- Végre, hogy itt vagy.- lépet ki az ajtón Stella. Így már hárman álltunk a szobánk előtt.

- A csajokkal bemegyünk a városba, jössz te is?- kérdezte Elenor.

- Mit csinálnátok?-kérdeztem.

- Shoppingooooolnánk. – húzta el a szót Mandie, aki az ajtón dugta ki a fejét.

- Hát nem is tudom, nem nagyon szoktam én „shoppingolni”. – kezdtem el mentegetőzni.

- Na, ne már... Gyere. –kérlelt Stella.

Elgondolkodtam. Nem szeretek annyira így vásárolgatni, sose voltam olyan lány. Én mindig is az voltam, aki jobban megtalálta a közös hangot a fiúkkal. Ha volt is lány barátnőm, az alvilági volt. Ugyanolyan mocskos munkája volt mint nekem, így a témakörünk is stimmelt.

De ahogy rá néztem az előttem álló három lányra, beadtam a derekam.

- Rendben.-feleltem. Úgy se volt programom a délutánra.

- Ez-az!-mondta Stella.

- Rendben, pár óra múlva indulnánk is. Oké? – kérdezte Elenor.

- Nekem jó.- feleltem, így levakarhatatlan mosolyt csalva a három lány arcára. Még Mandien is azt láttam, kezdd meg békélni velem.

Haladás.

Belepillantottam a tükörbe. Amit láttam az egy teljesen átlagos lány volt, egy számára nem annyira előnyös ruhába gyömöszölve. Igen, ez lennék én, kívülről. Ha valaki rám néz ezt látja. De belülről, máshogy festek. Kész ideg vagyok, két nap múlva, nekem befellegzett. Huszonegy évesen meghalok. Helyesbítek megölnek. És én mivel töltöm az időmet? Egy butik próbafülkéjébe nézek meredten a tükörbe, és vizsgálom, hogy hogyan áll a ciklámen színű ruha rajtam, amit inkább pólónak neveznék, mivel nem ér lejjebb a bugyim szegélyénél, azt is csak épp hogy eltakarja. Stellájék elmennek este egy klubba, és engem is magukkal akarnak vinni. Persze nem ellenkeztem, csak félek, hogy ha én ilyen helyre kerülök, az fog történni, mint mindig. Berúgok, és össze állok valami vadbarommal. Sajnos, ismerem magam eléggé ahhoz, hogy tudjam, mik a következményei, egy ilyen kis „kiruccanásnak”.

- Selena, felvetted már a rucit?

- Igen, de nem tetszik.-válaszoltam Mandienek.

- Nem is olyan rossz.-kukkantott be, a fejét bedugva.

- Nem, csak rettenetes.

- Ne aggódj Stella talált egy neked valót.-mosolygott, majd beadott egy fekete ruhát. Levettem a ciklámen színű göncöt magamról, és a feketéért nyúltam. Miután felvettem, elégedetten néztem meg magamat a tükörben. Ez se volt a leghosszabb, de pont akkora volt, hogy dögösnek még el lehetett mondani, de nem érezném magamat kellemetlenül benne a hossza miatt. Mindenhol passzolt, mintha rám öntötték volna. Felül csipkés volt, és az egész kicsit lazábban állt rajtam. Nem az a tipikus ribancos, fezsülös koktél ruha volt. Míg felül, keskenyen szorult a melleimre, a csípőm után, a szoknyarész szét állt, így fordított v-alakot alkotva. Még a csípőm is nagyobbnak tűnt benne, amit örömmel konstatáltam.

Tökéletes volt.

Megtaláltam, hogy mit vegyek fel az esti buliba.

Miután lehámoztam magamról, kiléptem a próbafülkéből, és a pénztár felé vettem az irányt. A lányok már ott álltak, kezükben, az ő választásukkal. Stella elégedetten nézett a kezemben lévő ruhára, látva, hogy jót talált nekem. Miután én is sorra kerültem, és az eladó kezébe nyomtam a ruháért a pénzt. Kezeinkben szatyrokkal távoztunk a boltból. A lányok még be akartak ugrani egy fodrász szalonba, hogy a bulira, tökéletes hajjal, és ruhával mehessenek.

- Szerintem én kihagyom a fodrászt. –szóltam a lányoknak, akik már azt kezdték el vitatni, milyen frizurát csináltassanak maguknak.

- Biztos vagy benne? Nem tart olyan sokáig, ha azért mondanád...-kezdte el Elenor.

Az órámra pillantottam, már délután négy fele járt, és még semmit se ettem ma. Úgy terveztem be megyek egy étterembe, eszek  valamit, majd vissza megyek a szállásra, hátha Justin ott van. Egész nap nem láttam. Na jó, kivéve reggel, amikor a karjaiban ébredtem. De akkor nem tudtunk beszélgetni. Hiányzott. A hangja, a mosolya, az idióta nevetése, a szívdöglesztő külseje, és ő maga. Mindene.

Igen, biztos voltam benne, hogy kihagyom a fodrászt.

Elenorra pillantottam.

- Igen, biztos, bocsi.-húztam sajnálattal teli mosolyra az ajkam.- De a szálláson találkozunk. És utána Party time!-röhögtem el a végét boldogan, ezzel mosolyt csalva a vöröske arcára.

- Rendben ott találkozunk. – mondta mosolyogva, majd elrohant, a két másik lány után, akik ez alatt az idő alatt, már előre mentek, és rohamosan közeledtek a fodrászat tárt ajtaja felé.

A hasam felmordult.

Igen, jól döntöttem. Már nagyon hiányzott az az étel mennyiség, amit már korán reggel be kellett volna vinnem.

Hűvös szellő söpörte a szemembe a kibontott hajamat. Próbáltam arrébb igazítani, de az mindig a szemebe, s arcomba ment, amikor jött egy újabb jeges fuvallat. Önkéntelenül is össze borzongtam. A velem szemben elsétáló embereken, vastag bundás kabát, kesztyű, sál, sapka virított. Most az egyszer bántam, hogy nem vettem fel kabátot. Felgyorsítottam a lépteimet, és abban bíztam, hogy a következő sarkon már a szállást pillantom meg.

Már csak percekre lehettem az úti célomtól, amikor valami hideg hullott az arcomra.

Felpillantottam.

Hópihéket láttam szállingózni, a hófehér felhőkből. A kis hópihék, ahogy útjukat érték, az aszfalton fehér nyomot hagytak. Telet ígértek. Kitudja, talán az utolsó telemet.

Szomorkásan értem a szálláshoz. Eddig, csak aggasztott a tény, hogy veszélyben az életem, de most, ez az aggodalom, át fordult mély szomorúságba.

Csak most tűnt fel, hogy a hó már szakadt. Alig tudtam kivenni mi van az orrom előtt. A földön, már egy pár centit alkotott a frissen esett hó. Előre néztem, és az ajtó előtt megpillantottam egy ismerős alakot. Lenyúltam a földre, és nagy nehezen, de gyúrtam egy hógolyót a kevéske hóból. Majd elhajítottam.

Pontos voltam, mint régen is. A hógolyóm a fején landolt. Aki erre mérgesen fordult meg tengelye körül, de amikor engem megpillantott, arcizmai, ellágyultak, és az előbbi mérges arckifejezése helyét most egy hatalmas mosoly vette át. A röhögése mélyről jött, boldogságtól volt súlyos, és az én idióta szívem, eszeveszett tempót írt le a hallatán. Már ott álltam előtte, amire abba hagyta a nevetést, és gonoszan nézett rám. Tudtam, ezt nem úszom meg szárazon.

- Rossz vagy. Mindig elfelejted, hogy én mindent vissza adok!-fel se tudtam fogni, a mondata jelentését, mert a következő pillanatban fellökött. Én reflexszerűen kapaszkodtam a kezébe, és ahova csak tudtam kapni, és ezáltal, a következő pillanatban, én a havon feküdtem elterülve, ő meg én rajtam.

Szaporábbá vált a légzésem, a gondolatra, hogy csak pár ruha választja, el a bőrét az enyémtől.

Először úgy pillantott rám, mint régen, amikor még kicsik voltunk. Nyereség csillogott gyönyörű barna szemeiben, majd vágyat véltem felfedezni bennük. Állatias vágyat, amit a testpozíciónk váltott ki belőle. A szemei az ajkaimra villantak, ami miatt én hangosan kaptam levegő után. Egy pillanatra elállt a lélegzetem.

- Vajon mire készül....- gondoltam.

Majd Justin megrázta a fejét, felkelt rólam, és a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen.

- Mielőtt még megfázol.-kezdett el magyarázkodni, a lenge öltözékemre utalva, de a hangja rekedtesen csengett, a hirtelen támadt forró hangulat után.

Csak most tűnt fel, hogy tényleg fáztam. Amíg az ő hatása alatt álltam, csak forróságot, és szenvedélyt éreztem, de most hogy a teste, távol volt az enyémtől, megéreztem, a mínuszok hűsítő szelőjét.

Bólintottam, ezzel jelezve, hogy értem én amit mond, majd beléptünk a házba.

Egész délután nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, mi történt volna, ha abból a forró helyzetből, még forróbbat varázsolt volna, azzal ha ajkaival felperzselte volna az enyémet? És én mért érzek szomorúságot, hogy nem cselekedett így? A választ már rég tudtam, és kezdtem beletörődni. Csak egytől féltem, hogy ezek az érzések egy irányúak. És sajnos csak az én irányomból jönnek.