15. fejezet

Sziasztok!

Tudom, korábbra ígérkeztem az új résszel, de mostanában nagyon sok dolgom van. Ma is annyira megörültem, hogy van egy perc szabadidőm, és feltölthetem az új részt nektek, kicsi olvasók.

Betti nagyon örülök, hogy te továbbra is olvasod a blogot :) és annak is leírhatatlanul örültem, hogy lett kettő új olvasó, és immáron tízen vagyunk! Szóval köszi Evelin Gutpintér és Edit Molnár, hogy feliratkoztatok :)

Továbbra is:

Iratkozzatok fel, pipálgassatok, és mindenképpen kommentoljatok!

Jó olvasást.

Amber Moore

15) Megáldva két gyerekes fél Istennel

- Babe, én vagyok az Justin.-köszönt a telefonba Justin, amire én már kevésbé nagy lelkesedéssel feleltem.

- Tudom, hogy te vagy az, elmentettem a számod, amikor múltkor hívtál.-Bármennyire is próbáltam, a csalódottságot, és a kiábrándulást türtőztetni, hogy ne hallja a hangomon, hogy valami nem stimmel, még se ment. Sajnos már túl jól ismer Justin, ahhoz, hogy ne lásson át rajtam. Ezért sem lepődtem meg, a következő mondatán.

- Minden rendben van? Olyan fura a hangod.

Sóhajtottam egyet, majd erőt vettem magamon, egy újabb hazugságra.

- Minden oké, csak az osztály lelépett, és a szálláson kell lennem kevesebb mint egy órán belül, és fogalmam sincs, hogyan jussak oda, amikor még életemben nem voltam Queensben. De amúgy is, te és Zayn hol vagytok? Nem jöttök a kirándulásra, vagy mi?

- Zayn itt ül mellettem. – felelt, majd meghallottam, hogy Zayn beleszólt a telefonba egy rövid időre: „Szia hercegnő” hallottam, majd Justin folytatta: – kocsival jöttünk, mert nekem még bekellet ugranom útközben valahova, és ugye a vonat nem áll meg útközben sehol se. – szóval megkellet állnia valahol útközben. Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy biztosan egy melót intézett.

- Értem. – igen, én mindent értek...

- Hol vagy? Eljövünk érted.

- Az állomáson vagyok. Eléggé nagy, lehet, hogy nem fogtok észre venni.

- Nem hinném, miben vagy?-egy perverz mosoly kúszott az arcomra, lány létemre.

- Miért kérded?-kérdeztem csábosan.

- Hogy megtaláljalak.-röhögött, mire engem mintha ledobtak volna a földre. Tudtam, hogy ezért kérdezi, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy ennek ellenére nincs kedve velem „flörtölgetni”. Tudom gyerekes vagyok, de ő meg hangulatgyilkos.

- Egy kék ing van rajtam, és egy párna van a kezemben.

- Rendben, majd egy range rover vouge-ot keressél. Pár perc és ott vagyunk, szia.-mondta, majd kinyomott.

Ahogy azt Justin ígérte, pár percen belül megpillantottam bekanyarodni a sarkon, az említett autót. Meg álltak előttem, én meg elindultam feléjük. Mind a ketten kiszálltak a kocsiból... és ekkor engem elfogott az érzés, hogy mellettem ez a két világszépe srác, akár modellnek is elmenne. Zaynnek mint mindig, most is makulátlanul be volt állítva az ébenfekete haja, és elképzelni se akarom, mennyit szenvedhet nap mint nap azzal, hogy ilyen királyul álljon. Az ruhái sportosak, és mint mindig most is ott volt az arcán, az az enyém az egész világ, majd kicsattanok örömömben mosolya, amiért legszívesebb mindig a nyakába ugranék röhögve. Amikor a szemem átsiklott Justinra a szívem mintha kihagyott volna egy ütemet, majd utána eszeveszett tempóba kezdett újra verni. November ellenére ma egész meleg napunk volt, és ezt ő kihasználva egy rövid ujjú, bő fazonú, gangszta pólót viselt, bár imádom az ilyen felsőit legszívesebben anélkül látnám, mert lemerem fogadni, hogy eléggé kidolgozott felső testtel rendelkezik.

- Szia Babe.- köszönt először Justin rám mosolyogva. Egyből beugrott, hogy mit tudtam meg ma róla, de próbáltam a hasonló gondolataimat kizárni, és én is vissza köszöntem neki:

- Szia.- egy erőtlen mosolyt, de küldtem felé.- Berakhatom a bőröndömet a csomagtartóba?-kérdeztem, mire Zayn már vitte is hátra a táskámat.

- Hééé.- szóltam rá, mire ő megállt, mozdulatlanná dermedt a kezében a bőrönddel, amit éppen készült berakni, és kérdőn nézett rám.

Oda mentem hozzá kivettem a kezéből, és beraktam a csomagtartóba én, miközben a következőt mondtam:

- Majd én berakom. Mit gondolsz nem bírom el?!-háborodtam fel.

- Tudod, mások ezt hívják udvariasságnak. - röhögött ki.- Legalábbis apám mindig azt szajkózta, hogy legyek az.

Az apám szónál magamon éreztem Justin tekintetét, de figyelmen kívül hagyva azt becsuktam a csomagtartót.

- Kinél van a slussz kulcs?-néztem rájuk.

- Ácsi-ácsi szívem!-emelte fel a kezét védekezően Justin. Mire én értetlenül néztem rá.

- Én vezetek. - folytatta.

Látványosan megforgattam a szemem. Majd elindultam az anyósülés felé, de sajnos arról is lemaradtam, mivel Zayn.. öhöm, majd nem fellökve, bevágott elém, és már be is pattant, ezzel elfoglalva a megcélzott helyemet.

- Mi van az udvariassággal?!-háborogtam.

- Azt hittem nem szereted ha udvarias vagyok.-röhögött ki Zayn, emlékeztetve az iménti bőröndös incidensemre, miszerint én nem vagyok gyenge.

Hát mit ne mondjak. Köszönettel tartozok Istennek, hogy megáldott engem kettő ilyen gyerekes sráccal.

Durcásan szálltam be hátra, és a feelingemet még jobban a tudtukra hozva, jól bevágtam az ajtót magam mögött.

- Auhh, Babe, a kocsi!-szisszent fel Justin. Mintha fájt volna neki.

- Te csak vezess.-vágtam oda neki flegmán. Mire Zayn csak röhögött, a kettőnk közti „cica harc” miatt. Justin meg megforgatta a szemét, és a kérésemre eleget adva, elfordította a kulcsot. A motor felbőgött, és elindultunk. Mit ne mondjak, ahogyan azt vártam, halálra untam magamat hátul. Először csak úgy simán ültem, majd elfeküdtem a három ülés helyén, amiért Justin le is szidott.

- Selena ne szenvedj már ennyire.- szidott le, a vissza pillantó tükörből engem nézve. Pont úgy mint gyerek korunkban.

- Egyrészt a nevem neked továbbra is csak Babe. Másodszor nem vagyok már gyerek hogy leszidhassál. Harmadszor nem szenvednék, ha vezethetnék, vagy ha legalább elöl ülhetnék.-néztem szúrós szemmel a mellette ülő fiúra, az utolsó meg jegyzésemnél.

Justin felsóhajtott, és rám hagyta a hiszti görcseimet, és tovább vezetett.

Pár perc múlva elkanyarodtunk jobbra, és egy viszonylag nagy épület tárult a látó körünkbe.

- Elvileg ez az.-mondta Justin, az épületet vizslatva.

- Nem is olyan rossz mondtam.-miközben az ablakomon kibámulva néztem az épületet. Közben Justin leparkolt és leállította a motort, ezért kiszálltunk a kocsiból. Hátra mentünk a csomagtartóhoz, és mind a hárman kivettük a bőröndjeinket.

Beléptünk az épületbe, ahol a tágas előtérben már ott álltak az osztálytársaink.

Pár fiú üdvözölte Zaynt, és le is pacsiztak vele, hozva szokásos fiús szokásaikat.

Körül néztem az osztályon. Legtöbben klikkekbe formálódva beszélgettek, persze volt pár magányos bárányka is köztük, akik egyedül álldogáltak, de volt olyan is aki csak szimplán leszarta a többieket, és kocka létére nyomkodta a telefonját. A szemem átsiklott Stelláékra, akik valószínűleg éppen rólam beszéltek, mivel mind a hárman engem néztek megvető tekintettel. Tőlük pár méterre megpillantottam Ashlynt, és gondoltam oda megyek hozzá, mivel elképzelésem se volt róla kihez mehetnék oda. Zayn el volt foglalva a gangszta haverjaival, Justin meg mögöttem pár méterre minden figyelmét a telefonjának szentelte. Így maradtam Ashlynél. Amikor meglátta, hogy felé intézem lépteimet, először meglepődött, majd rám mosolyogott, majd amikor oda értem kedvesen köszönt is:

- Szia Selena. Kényelmes párnának tűnik.-intett fejével az említett párnára, amit a kezemben szorongattam. Hát igen, lenéztem a párnámra. Valahogy mindig is volt egy ilyen mániám, a párnákkal kapcsolatban. És ezt elmagyaráztam neki is:

- Tudod válogatós vagyok párnák terén.-röhögtem rá, mire ő is hasonlón reagált.

- Anyukád már haza ment az útjáról?- terelte a nem létező anyámra a témát. - Vagy még mindig kakaós csigáért éhezel? Mert, ha igen szívesen keresek veled valahol egyet, mivel az én anyukám hozva a formáját, nem csomagolt nekem semmit se. Jól össze is vesztünk ezért reggel.- forgatta a szemét. Ha tudná milyen szerencsés, hogy van egy olyan személy az életében, aki mindig a legjobbat akarja neki, és mindig számíthat majd rá az életében. Én már csak tudom. Az egyetlen ember aki számomra mondhatni állandó az életemben az Justin, de ő nem tudja pótolni egy anya szerepét.

- Igen már haza ért, viszont fáradt volt reggel, így lehet, hogy igénybe venném a kakaós csiga kutatós ajánlatodat, mivel ma még semmit se ettem.- feleltem.

- Osztály kis figyelmet kérnék.-ordította el magát az osztályfőnök amivel elérte, hogy a többség csöndbe maradjon.

- Beosztottam a szobákat, ezért szeretném, hogy mindenki legyen most figyelemmel a mondandómra, és ha halljátok a neveteket, a szobatársatokkal együtt keressétek meg a szobátokat, köszönöm. Akkor kezdeném is.-darálta le a számunkra fontos infókat. Majd bele kezdett az emberek sorolásába. Azt megjegyeztem, hogy Justin és Zayn egy szobába kerültek, a 230-asba. Ők fel is mentek. Miután a fiúk szobáit elmondta, folytatta a lányokéval:

- Rendben a 204-es szobában lesz Stella, Elenor, Mandie és Selena.

- Ne. Ne Ne. –mondtam. Ezt nem hiszem el, csak azokkal a szukákkal ne kerüljek egy szobába. Láthatóan ez a felosztás senkinek se tetszett, mivel a következő pillanatban mind a négyen az osztályfőnök előtt álltunk, és próbáltuk lebeszélni erről a beosztásról, mert mi nem viseljük egymást el egy légtérben hosszú ideig.

- Ofőnő, elnézést, de én allergiás vagyok a ribancokra, így nem látom jó ötletnek, hogy Selenával egy szobába kerüljek. Ne hogy kitörjön rajtam az allergiám.-intészte a szavait Elenor az osztályfőnök felé, de ennek ellenére eközben engem nézett lenézően az égővörös hajú lány.

- Igen, én meg sajnos a hisztis picsákra.-vágtam vissza frappánsan.

- Elég legyen!-szólt ránk a tanár.- Ez a hangnem hölgyeim megengedetlen. Itt van a kulcs.-nyomta a kezébe Stellának, az említett szobának kulcsát. – És nem érdekelnek a kifogások, egy szobában lesztek. Most eredjetek-szólt ránk.

Elindultunk felfele, bár mindannyian csak lehangoltan vonszoltuk magunkat, és tartottunk a szobánk felé, ahol előre várhatóan, hamarosan kifog törni a harmadik világháború.