20. fejezet

Sziasztok kis csillámpónik,

mindenki aki az előző résznél kommentolt nagy tapsot nekik és annak is, aki feliratkozott. Név szerint köszi Lívia L.-G., hogy kommentoltál, és fel is iratkoztál :3 és köszi Tiffany Jakab és Barabás Eszter, hogy ti is írtatok kommentet. Még egyszer köszi csajok :))

Amire most meg szeretnék mindenkit kérni, az kicsit több lenne mint egy gomb nyomás, vagy pár sor nekem címezve. Nagyon nagy szám, hogy már tizenegyen vagyunk, de szerintem még többen is lehetnénk, ha az emberek tudnának a blogról. Ezért szeretnék megkérni minden kis olvasót arra, hogy a barátnőiteknek, ismerősötöknek akár az uncsi tesótoknak meséljetek a blogomról. Tudom nagy kérés, de nagyon örülnék ha még több olvasója lenne a blognak, és talán így több is lenne. :) Remélem legalább egy valaki közületek ezt elolvassa, és segít is a blogom népszerűsítéseben. Előre is köszi mindent.

Persze ennek ellenére ér kommentolni, és továbbra is mindenki IRATKOZZON FEL! Ennyit is akartam csak mondani, jó olvasást!

Amber Moore

20) Miért?

Az ereimben ritmusra lüktetett a vér, a hangosan dübörgő zenére. A mellettem álló három lány idegesen pásztázta a termet, ahol fiatalok százai ugrándoztak a zenére. Ahogy körbenéztem, pár ismerős arcot véltem felfedezni az osztályomból. Legtöbben már nagyban táncoltak, de voltak még páran, akik csak meglepetten nézték az eléjük táruló látványt. Elenor volt az első, aki megelégelte az álldogálást. Megragadta barátja kezét, és minket egy intéssel ott hagyva, kezdte el a táncolok közé húzni. Mandie megigazította, a véleményem szerint túlzottan is rövid ruháját, és a fülembe súgott.

- Stellával elmegyünk a bárpulthoz. Boldogulsz egyedül?-ordította túl a hangos zenét, hogy meghalljam a mondandóját.

Bólintottam, jelezve, hogy boldogulok. Mandiek mosolyogva tértek ki a látókörömből. Egy pillanat erejéig körbe pillantottam a teremben.

A zene dübörgött, és a teremben lévő testek, a zene ritmusára mozogtak. A táncolók szűkösen simultak egymáshoz. Egy gombostűt se lehetett volna két ember közé beejteni. Nagyon sok pár gabalyodott össze. Voltak, akik táncolás közben kezdtek el hevesen csókolózni, de a fal mentén még több párt pillantottam meg, akik láthatóan nem akartak várni az esküvőig.

- Erkölcstelen.- gondoltam.

A sok ember miatt, a levegő fülledt volt. A homlokomon már most izzadság cseppek gyöngyöztek, amikor még nem is táncoltam. Kézfejemmel letöröltem őket, majd vissza eresztettem karjaimat az oldalamhoz.

A tömegben Filipet és Elenort, szúrtam ki. Egymáshoz simulva táncoltak a zenére, mint sokan körülöttük. Szerelmesen pillantgattak egymásra, és széles mosoly virított az  arcukon.

Irigység kúszott a torkomba a boldogság gondolatára. Boldogság.. Ironikusnak véltem, hogy én sose lehetek az.

A keserű gondolatok, eszembe juttatták, az egyetlen embert, aki boldoggá tudna tenni.

A szememmel elkezdtem keresni hol lehet.

Megfordultam, hogy jobban lássam az egész helységet.

Majd megpillantottam.

Éppen akkor lépett be a bejárati ajtón. Az oldalán Zaynnel indultak el befele. Justin a szemével be járta a termet, mintha keresett volna valakit.

Majd Maki rám pillantott. Széles mosoly jelent meg az arcán, oda súgott a haverjának, aki erre rám nézett. A barna szemei csillogtak, és még ilyen messziről is, de az, hogy csak rám emelte  a tekintetét, megemelte és sokszorozta a szívverésemet.

A következő pillanatban már előttem álltak mindketten.

- Sziasztok.-köszöntem boldogan.

Zayn biccentet, és elővette a telefonját, hogy megnézze jött-e valami „fontos” hívása, vagy netán üzente.

- Helló.-köszöntött jellegzetes mély hangján. Csak ahogyan rám nézett, pír szökött a hatására az arcomba.

Félig elfordultam, és miközben a hormonokat átkoztam, imádkoztam, hogy ne vegye észre, hogy attól, hogy ő megszólal én zavarba jövök. Ahogy elfordultam, feltűnt, hogy egy alacsony srác felénk pillantgat, mintha, a mellettem álló két srácot, nézné. De nem voltam benne biztos. Végül is sokan álltak még mellettünk. Őket is nézhette volna. Egy ideig figyeltem. Majd a srác megrázta a fejét és elindult felénk.

Elfogott a rossz érzés.

Amikor ideért hozzánk, már biztosra vettem, hogy őket nézte.

- Javadd Malik. Zayn Javadd Malik!-füttyentett.

Hirtelen megfordult velem a világ. Kiszáradt a szám, és az ájulás szélére kerültem. Nem bírtam hinni a füleimnek. De a fiú meredten bámulta Zaynt, és tudtam, hogy őt köszöntötte.

A felismerés keserű volt, és össze tört.

Lenéztem a magassarkúba bújtatott apró lábaimra.

Ez nem lehetett igaz.

A fiú akit az ittlétem rövid ideje alatt eléggé megkedveltem, kiderült, hogy egy azon az ember, akit meg kellene ölnöm.

Akit mindenütt kajtattam, és kiderült, hogy mind ezidáig csak kikellet volna nyitnom a szemem, és látni az olyan tisztán virító dolgokat mint a nap. Mint az, hogy mi volt a teljes neve.

Csak egy gondolat cikázott bennem. Ez nem lehet. Nem, ez nem történhet meg.

A zene mintha elhalkult volna, mintha egy láthatatlan hangerő gombot letekerték volna. Úgy éreztem a lábaim hamarosan feladják a szolgálatot. Már azt se hallottam, mit beszél az előttem álló három fiú. Utoljára az ismeretlen srác harsány nevetését hallottam. Majd elindultam kifele. Talán mondtam, hogy most mennem kell, de őszintén, abban a pillanatban, nem tudtam volna még azt se elmondani ki vagyok. Az agyam véglegesen feladta a szolgálatot.

Csak ki akartam jutni onnan. El a meleg fülledtből, el attól a sráctól, akit meg kellene ölnöm, hogy én ne járjak úgy. El mindenkitől.

Fel se tűnt mikor értem ki.

Már az idő érzékem is kezdte feladni a szolgálatot.

És csak mentem a hideg télben. A rövid ujjatlan ruhám, ami cseppet sem az időjáráshoz volt megfelelő. A vörös magassarkúmra hó tapadt, de én mentem előre az éjszakában. Csak azt nem tudtam hova. Csak el akartam menekülni. Minél messzebb a gondjaimtól.

A legrosszabb az volt, hogy sírni se tudtam. Csak egy kérdés cikázott megállás nélkül bennem, s nem hagyott nyugton.

Miért?

Ha még nem tetted kérlek olvasd el amit fent írtam!