18. fejezet

18) Daniel Gilbert

Az ágyamban feküdtem és meredten bámultam a plafont. A szoba a hold fényétől meg volt világítva. A lányok halk szuszogása volt az egyetlen zaj forrás, azt leszámítva néma csend honolt a szobában. Már mindannyian aludtak, így a tervem kivitelezhető volt. Már csak várnom kellett, hogy éjjel kettő legyen. Még lefekvés előtt megnéztem, hogy mennyire van messze a highland park a hotelünktől, és mivel az negyven percre van tőlünk gyalog, így volt még tíz percem, és csak utána kellett elindulnom. Feküdtem az ágyamon, és próbáltam egy kicsikét pihenni, mivel előre várhatóan, eléggé kevés időm lesz az alvásra, az után, hogy vissza sétáltam. Ha minden jól megy és sikerül lebonyolítanom az üzletet, négykor már aludhatok is. Remélem a lányok nem korán kelősek.

Oldalra fordultam. Két perc telt el mióta utoljára megnéztem az időt. Kezdtem unni a várást, ezért felálltam, és magamra kaptam a ruhámat amiben el akartam menni, a kezembe vettem a táskám, és lecsekkoltam, hogy benne van-e a boríték, a telefonom, és a pisztolyom. Ahogy vártam minden ami kellett benne volt, így ahogy csak tudtam, olyan halkan osontam ki a szobából, nehogy a lányokat felébresszem. Épp, hogy becsuktam az ajtót, amikor eszembe villant a tény, hogy ha becsukom az ajtót, és nincs nálam kulcs, akkor eléggé nehezen lehet vissza jutni. Magyarul sehogy se, és kibaszottul kizártam magamat.

- Bassza meg.-szitkozódtam halkan. Komolyan, csak én lehetek ilyen béna. Ahjj ne már. Na jó, mindegy. Nyugi Selena. Koncentrálj, és intézd el minél hamarabb a melót. Én most komolyan magamhoz beszélek?! Azért nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyedek..

Egy utolsót káromkodtam, majd halkan elkezdtem a lépteimet, a lépcsőház felé irányítani.

Az utcák mind kihaltak voltak. Szinte egy lélek se járkált erre fele. Már hosszú percek óta sétáltam, amikor megpillantottam a highland parkot.

Természetesen mielőtt ide jöttem rá google-iztam a helyre, de az csak nappali képeket adott ki róla, és lássuk be, szívesebben látogattam volna meg nappal, mivel így sötétben a dús erdő-park szerűség kibaszottul ijesztő látványt nyújtott.

Megálltam ott ahova a találkozó meg volt beszélve. És vártam. Egy enyhe szellő jött, ami a hajamat átfújta a vállam jobb oldalára.

Majd megpillantottam a sarkon befordulni egy sötét alakot, ami közeledett felém. Majd amikor ide ért megállt előttem és levette a fekete kapucniját a fejéről, és rám mosolygott.

- Daniel Gilbert.- nyújtotta felém a kezét, az egész helyes srác.

- Selena Roberts.- fogadtam el a kezét, és bemutatkozás képen megráztam.

- Nem tűnsz valami nagy drogosnak. –mondtam.

- Te se tűnsz nagy dílernek.-röhögött rám. Elmosolyodtam, majd a táskámba nyúltam és kivettem belőle a borítékot.

A kezébe nyomtam.
- Kösz.-biccentett. –Örülök, hogy találkoztunk, Selena. Szia.-köszönt el, majd miután én is elköszöntem, sarkon fordult, és elment. Miután, amerről jött arról távozott, én is elindultam vissza fele.

Már egy ideje sétáltam, amikor egy kocsi megállt mellettem.

- Elvigyelek?-kérdezte, egy mély hang, miután lehúzta az ablakot.

Már majdnem rá vágtam, hogy nem vagyok prosti, és húzzon az anyjába, amikor oldalra pillantottam, és megláttam, hogy Daniel az.

- Aha, köszi.-feleltem, majd megkerültem a kocsit, és beszálltam az anyós ülésre.

- És hova vihetlek, dílerkém?-nézett rám.

- Van erre egy hotel. Ha egyenesen mész ezen az utcán, itt lesz valahol. Nem tudom a nevét, szóval csak ennyit tudok mondani róla.

Daniel elindult lefele, majd pár perc néma csend után megszólalt:

- És hogy keveredtél a cég markai közé?

- Hát ez hosszú történet.-kezdtem bele.

- Időm az rengeteg van.

- Hát kezdjük, ott hogy árva vagyok. És miután betöltöttem a 18-at, magamnak kellett ellátnom magam, és hát pénz nélkül ez eléggé nehezen megy. Csak két munka van amivel rövid idő alatt sok pénzt lehet szerezni. Prosti vagy, vagy bérgyilkos. Én az utóbbit választottam. Na de, térjünk rád! Neked minek ennyi kokain?! Nem is nézel ki drogosnak.

- Nem nekem kell. Van egy szórakozó helyem, és fogalmazzunk úgy, hogy nem csak alma levet, árulok. –felelte.

Közben közeledtünk a hotelünk felé, ezért Danielnek is szóltam.

- Az lesz az.-mutattam az épületre. Amikor oda értünk Daniel behajtott a parkolóhoz, és leállította a motort.

- Köszi a fuvart.

- Semmiség. Remélem még látlak Selena.- nézett a szemembe, és minden szava őszinteségtől volt nehéz.

- Bízzunk a szerencsében.-feleltem, majd kiszálltam a kocsijából. Ő intett egyet búcsúzóul, majd kihajtott a helyről.

Megfordultam, és bementem a szállodába. A táskámból kivettem a telefonomat, és rá néztem, hogy hány óra van. Az fél négyet mutatott.

Az alvás hiány miatt, már éreztem, hogy mindjárt összeesek. Felcaplattam a lépcsőkön, és a szobám felé vettem az irányt. Csalódottan jutott eszembe, hogy oda nem tudok bejutni, és csak ha lenne kulcsom, akkor tudnám kinyitni.

Megfordultam, és most a 240es szoba felé vettem az irányt.

Megálltam előtte. Gondoltam bekopogok, és reménykedek, hogy fenn vannak. De nem volt rá szükség. Az ajtó nem volt jól becsukva. Egy kicsi résen beláttam a szobába. Így benyitottam. Bent sötét volt, és csak a hold világította meg annyira a szobát, hogy lássak valamennyit. A két srác eléggé hangosan horkolt, de itt is jobb lesz aludni, mint a folyóson. Oda mentem az egyik ágyhoz.

Justin éppen akkor fordult át a másik oldalára.

Sóhajtottam egyet, majd leraktam a földre a táskámat, és bebújtam a takarója alá. Az ágy besüppedt alattam, majd két horkolás között, Justin reflex szerűen ölelt át, és szorított magához.

Én vissza öleltem.

A közelségétől a légzésem egyre egyenletesebb lett, míg el nem aludtam.

Következő rész három komment után. 

Amber Moore