16. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog. Nagyon örültem, hogy az előzőhöz sok komment érkezett, imádlak titeket! :D Remélem ide is sokan írtok majd. :)

Jó olvasást kis csillámpónik.

Amber Moore

16) Harmadik világháború, avagy a 204-es szoba

Miután felértünk az emeletre a három cicababa egyből bevonszolta magát a szobánkba. Én a folyosón össze futottam Justinnal, így még nem követtem leendő „legjobb barátnőimet” a szobámba.

- Justin.-nyögtem fel tehetetlenségemben. Amire a fiú kérdőn állt meg előttem.

- A három cicababával kerültem egy szobával.

- Uhh.- húzta el a száját.-őszinte rész vétem Babe.

- Nem aludhatok inkább nálad? Én nem fogom ezt kibírni velük. – hisztiztem.

- Szívesen bele mennék, de akkor nem aludnánk.- nézett rám az 1000 wattos egyik legperverzebb mosolyával.

- És ez baj?-ráncoltam a szemöldökömet kacéran.

- Engem nem zavarnál.- vigyorgott, majd valami átsuhant az arcán. És témát váltott - Na menjél, pakolj ki. Valahogy csak túl éled majd.

Rá vettetem boci tekintettemet, mire ő csak elröhögte magát, lehajtotta a fejét, majd vissza nézett rám.

- Azért ne lepődj meg, ha éjjel betörnék hozzátok.-mondtam, majd intettem neki, és elindultam a szobámhoz.

Meg álltam egy pillanatra, és csak néztem a táblát.

Majd erőt véve magamon be léptem a szobába.

Közvetlen az ajtó mellett ki volt rakva pár cipő, és néhol a földön hevert egy pár ruha. Valaki már berakott zenét, hogy az meghozza az alap hangulatot. Bár az én inkább a „fall out boy” jellegű számokat kedvelem, valahogy ez a szám  is bejött.

Mandie éppen a fürdő szobában igazította a sminkét ami a balra volt a bejárattól, és eléggé tágasnak bizonyult.

- Ezt nem hiszem el, te hülye ribanc.-hallatszott beljebbről a szobából Stella hangja, majd egy másodpercre rá meg láttam Elenort, akit éppen megdobta a szőkeség egy pár márkás magassarkúval.

- Au.- ordított fel Elenor.- Most ezt meg miért kaptam?!-háborodott fel, és szúrós szemmel nézett Stellára.

- Hogy miért?! Inkább én kérdezem, hogy miért üzent neked a bátyám!!! Egy eléggé érdekes üzit. El se hiszem, hogy lefeküdtél vele. Hiszen ő a bátyám.-sipákolta Stella teljesen fel háborodva, amit azért részben ez esetben megértettem.

Mandie a fürdőben felsóhajtott, és a kezében a spiráljával kijött rendet teremteni a kettő lány között.

- Na jó lányok. Nyugi már. – állt be a két lány közé, akik farkas szemet néztek egymással, és egy pillanaton belül szét tépték volna egymást, ha nem áll közéjük Mandie. Közben én beljebb jöttem a szobába, és áthúztam a bőröndömet a küszöbön magam után.

- Stella. - nézett az alacsony szőkeségre, aki szikrázó szemmel most Mandiere nézett. – Tudod, hogy Elenornak szex mániája van. Most mit vártál tőle?! Ő egy uborkára is rá izgulna, ha össze lenne zárva vele egy napig.- Erre Stella kicsit jobb kedvre derült, viszont Elenor csak még dühödtebb lett.

- Elenor.- fordult most a másik dühöngő lányhoz.- A bátyával?! Miért pont vele? Ez aljas volt, kérj bocsánatot Stelltől, légy szíves szívem. Rendben?- sajnos Elenorra nem volt akkora hatással a beszéde mint a szöszire, mivel az könnyes szikrákat szóró szemmel kivette Stella kezéből a telefonját, és engem kikerülve távozott a szobából.

- Dráma a paradicsomban, már csak ez kellett.-gondoltam magamban. Majd magam után becsuktam az ajtót, így a figyelem központjába kerülve.

Egy mosolyt erőltettem magamra, mire Mandie csak felsóhajtott.

- Már csak ez hiányzott.-szólt Mandie, és vissza ment a fürdőbe befejezni a sminkjét.

Én tudomáson kívül hagyva a kedves fogattatásomat, beljebb mentem a szobába, ahol négy egy személyes ágy volt szét szórva a szobában. Az egyiken Stella feküdt és szúrós szemmel kémlelte minden mozdulatomat. A többi ágyon volt pár táska, kivéve az egyiken, ami gondolom nekem lett meghagyva, így oda mentem hozzá.

A bőröndömet leraktam útközben, az ágyamra meg a táskámat helyeztem.

Körül néztem a szobában ami eléggé kellemes külsővel rendelkezett. A hangulat viszont eléggé nyomasztó volt, mivel Stella nem a legkedvesebb arcával méregetett, és csak nem akarta le venni a szemét rólam. Fel álltam az ágymaról és az ablakhoz mentem. Szét húztam a függönyt, és kinéztem rajta.

A látvány olyan hívogatóan szép volt.

Az amit kint láttam egyszerűen ledöbbentett. Nem gondoltam volna, hogy egy kisebb erdő mellett fogunk lakni. És az a tó, egyszerűen....

- Abba hagynád a bámulást?-kérdeztem Stellától, miközben még mindig a tájat kémleltem. Eléggé zavaró volt, hogy le se veszi rólam a szemét.

Sóhajtva vettem el a tekintettem a tájról, és vezettem a lányra, aki a kérésem ellenére nem hagyta abba az idegesítő tevékenységét.

- Amúgy hány éves a bátyád?-kérdeztem.

- Az osztálytársad, ha nem tűnt volna fel eddig.

Már majdnem mondtam volna, hogy eddig nem tűnt fel, de Mandie oda jött hozzánk, és közbe szólt mielőtt még bármit mondhattam volna.

- Mit érdekel ez téged? Lefeküdnél vele is, vagy mi?-kötekedett.

- Na jó. Nekem ehhez most kurvára nincs kedvem. Sziasztok.-álltam fel, és már ott se voltam.

Magam után becsuktam az ajtót, és már mentem is a folyosón utamat lefele intézve. Amikor a lifthez értem megláttam Elenort zokogni, akit egy magas barna hajú srác ölelgetett, és a haját simogatta nyugtatóan.

A srácot tényleg láttam már Zaynékkel lógni, de nem tudtam, hogy ő Stella bátya.

- És egyszerűen utál. Azt mondta, hogy egy utolsó r.r.ribanc vagyok.-hüppögtek a lány. Én meg egy kicsit megsajnáltam, hogy ilyen helyzetbe került.

- Ez így nem mehet tovább. – mondta a srác megfeszült állkapoccsal, nem tetszését kifejezve, hogy a barátnőjét sírni látja.

Én közben megnyomtam a lift hívó gombját, és miközben várakoztam tovább hallgattam Elenorékat.

- Beszélni fogok vele, hogy fejezze be ezt.-mondta a srác.

- Ne.-kapta fel a könnyes tekintetét Elenor.- Csak még jobban megutálna. Inkább ne.

- Szeretlek. –nézett le a vörös hajú lányra, és szájon csókolta. Ekkor jelezte a lift, hogy megérkezett, így én ott hagyva a szerelmeseket és beszálltam.

Megnyomtam a földszint gombját, és pár pillanat múlva már meg is érkeztem. Kiszálltam a liftből, és lépteimet a kijárat felé intézetem.

A kinti levegő felfrissítette a gondolataimat, és kifejezetten jól esett most, egy kicsivel hidegebb levegő, mint ami bent volt. Körül néztem, és elmentem jobbra. A kavicsok csikorgása kísérte lépteimet, majd megpillantottam azt a tájat, amit bentről is láttam. Lélegzet elállító volt. Kicsit körül néztem.

Lejjebb mentem a parthoz, ahol megpillantottam Zaynt, amint a víz mellett cigizett. Lementem hozzá, és amikor már közel voltam hozzá halkabban mentem, hogy ne hallja meg a közeledésemet.

- Nem is tudtam, hogy egy láncdohányossal van dolgom.-mondtam vidám hangon, amikor oda értem hozzá, lábujjhegyre állva a kezeimet szemére tapasztottam.

Elmosolyodott. Majd megfordult, és lenézett rám.

- Szia.- köszönt rám, és ahogy e szavakat kimondta fűst jött ki a száján.

- Régebben volt, egy időszakom, amikor én is cigiztem.-vallottam be.

- És mi lett abból az időszakból? Leszoktál?

- Már másban lelelem megnyugvásom.-néztem barna szemeibe. Régebben amikor kikerültem az árvaházból sokat buliztam. Ittam. Cigiztem. Eléggé sokat. Majd megismertem Katyt. Az ő gondolatára gombóc nőtt a torkomban.

Anyám volt anyám helyett, és egyben nővérem. Ezután az ölésben leltem megnyugvásom. Lelazított. Sokan azt hinnék, hogy minden éjjel forgok álmomban, a sok kioltott életért amiért én vagyok a felelős. De engem valahogy sose aggasztott ez, mivel akit megölök, az már eleve el volt süllyedve az alvilágban. És egy alvilági élete jelentéktelen. Lelke csupa sötétség, és egy ilyen lelket nem sajnálok.

- Én ebben lelem megnyugvásom.-rántotta meg a vállát a fiú.

Halványan elmosolyodtam.

Zayn szívott még egy slukkot, majd egy kicsivel később fejét elfordítva, ki is fújta.

- Justin?-kérdeztem tőle a fiú hol létét tudakolva.

- Az egyik rokona Queensben lakik és vele ment el találkozni. Legalábbis nekem ezt mondta.-felelte, majd a csikkét a földre dobta, és eltaposta.

Szóval Zayn előtt is titkolózik. Mert az úgy érdekes, hogy árva, de a rokonait látogatja...

Egyszerűen olyan rosszul esik, hogy nem mondja el, hogy bérgyilkos.

Nem szeretem a titkokat.

Főleg akkor nem ha a számomra legfontosabb ember az egész kibaszott földön az, aki titkol előlem valamit.

Akaratom ellenére is, de szeretem őt.

Nagyon.

És össze törte a szívem.

15. fejezet

Sziasztok!

Tudom, korábbra ígérkeztem az új résszel, de mostanában nagyon sok dolgom van. Ma is annyira megörültem, hogy van egy perc szabadidőm, és feltölthetem az új részt nektek, kicsi olvasók.

Betti nagyon örülök, hogy te továbbra is olvasod a blogot :) és annak is leírhatatlanul örültem, hogy lett kettő új olvasó, és immáron tízen vagyunk! Szóval köszi Evelin Gutpintér és Edit Molnár, hogy feliratkoztatok :)

Továbbra is:

Iratkozzatok fel, pipálgassatok, és mindenképpen kommentoljatok!

Jó olvasást.

Amber Moore

15) Megáldva két gyerekes fél Istennel

- Babe, én vagyok az Justin.-köszönt a telefonba Justin, amire én már kevésbé nagy lelkesedéssel feleltem.

- Tudom, hogy te vagy az, elmentettem a számod, amikor múltkor hívtál.-Bármennyire is próbáltam, a csalódottságot, és a kiábrándulást türtőztetni, hogy ne hallja a hangomon, hogy valami nem stimmel, még se ment. Sajnos már túl jól ismer Justin, ahhoz, hogy ne lásson át rajtam. Ezért sem lepődtem meg, a következő mondatán.

- Minden rendben van? Olyan fura a hangod.

Sóhajtottam egyet, majd erőt vettem magamon, egy újabb hazugságra.

- Minden oké, csak az osztály lelépett, és a szálláson kell lennem kevesebb mint egy órán belül, és fogalmam sincs, hogyan jussak oda, amikor még életemben nem voltam Queensben. De amúgy is, te és Zayn hol vagytok? Nem jöttök a kirándulásra, vagy mi?

- Zayn itt ül mellettem. – felelt, majd meghallottam, hogy Zayn beleszólt a telefonba egy rövid időre: „Szia hercegnő” hallottam, majd Justin folytatta: – kocsival jöttünk, mert nekem még bekellet ugranom útközben valahova, és ugye a vonat nem áll meg útközben sehol se. – szóval megkellet állnia valahol útközben. Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy biztosan egy melót intézett.

- Értem. – igen, én mindent értek...

- Hol vagy? Eljövünk érted.

- Az állomáson vagyok. Eléggé nagy, lehet, hogy nem fogtok észre venni.

- Nem hinném, miben vagy?-egy perverz mosoly kúszott az arcomra, lány létemre.

- Miért kérded?-kérdeztem csábosan.

- Hogy megtaláljalak.-röhögött, mire engem mintha ledobtak volna a földre. Tudtam, hogy ezért kérdezi, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy ennek ellenére nincs kedve velem „flörtölgetni”. Tudom gyerekes vagyok, de ő meg hangulatgyilkos.

- Egy kék ing van rajtam, és egy párna van a kezemben.

- Rendben, majd egy range rover vouge-ot keressél. Pár perc és ott vagyunk, szia.-mondta, majd kinyomott.

Ahogy azt Justin ígérte, pár percen belül megpillantottam bekanyarodni a sarkon, az említett autót. Meg álltak előttem, én meg elindultam feléjük. Mind a ketten kiszálltak a kocsiból... és ekkor engem elfogott az érzés, hogy mellettem ez a két világszépe srác, akár modellnek is elmenne. Zaynnek mint mindig, most is makulátlanul be volt állítva az ébenfekete haja, és elképzelni se akarom, mennyit szenvedhet nap mint nap azzal, hogy ilyen királyul álljon. Az ruhái sportosak, és mint mindig most is ott volt az arcán, az az enyém az egész világ, majd kicsattanok örömömben mosolya, amiért legszívesebb mindig a nyakába ugranék röhögve. Amikor a szemem átsiklott Justinra a szívem mintha kihagyott volna egy ütemet, majd utána eszeveszett tempóba kezdett újra verni. November ellenére ma egész meleg napunk volt, és ezt ő kihasználva egy rövid ujjú, bő fazonú, gangszta pólót viselt, bár imádom az ilyen felsőit legszívesebben anélkül látnám, mert lemerem fogadni, hogy eléggé kidolgozott felső testtel rendelkezik.

- Szia Babe.- köszönt először Justin rám mosolyogva. Egyből beugrott, hogy mit tudtam meg ma róla, de próbáltam a hasonló gondolataimat kizárni, és én is vissza köszöntem neki:

- Szia.- egy erőtlen mosolyt, de küldtem felé.- Berakhatom a bőröndömet a csomagtartóba?-kérdeztem, mire Zayn már vitte is hátra a táskámat.

- Hééé.- szóltam rá, mire ő megállt, mozdulatlanná dermedt a kezében a bőrönddel, amit éppen készült berakni, és kérdőn nézett rám.

Oda mentem hozzá kivettem a kezéből, és beraktam a csomagtartóba én, miközben a következőt mondtam:

- Majd én berakom. Mit gondolsz nem bírom el?!-háborodtam fel.

- Tudod, mások ezt hívják udvariasságnak. - röhögött ki.- Legalábbis apám mindig azt szajkózta, hogy legyek az.

Az apám szónál magamon éreztem Justin tekintetét, de figyelmen kívül hagyva azt becsuktam a csomagtartót.

- Kinél van a slussz kulcs?-néztem rájuk.

- Ácsi-ácsi szívem!-emelte fel a kezét védekezően Justin. Mire én értetlenül néztem rá.

- Én vezetek. - folytatta.

Látványosan megforgattam a szemem. Majd elindultam az anyósülés felé, de sajnos arról is lemaradtam, mivel Zayn.. öhöm, majd nem fellökve, bevágott elém, és már be is pattant, ezzel elfoglalva a megcélzott helyemet.

- Mi van az udvariassággal?!-háborogtam.

- Azt hittem nem szereted ha udvarias vagyok.-röhögött ki Zayn, emlékeztetve az iménti bőröndös incidensemre, miszerint én nem vagyok gyenge.

Hát mit ne mondjak. Köszönettel tartozok Istennek, hogy megáldott engem kettő ilyen gyerekes sráccal.

Durcásan szálltam be hátra, és a feelingemet még jobban a tudtukra hozva, jól bevágtam az ajtót magam mögött.

- Auhh, Babe, a kocsi!-szisszent fel Justin. Mintha fájt volna neki.

- Te csak vezess.-vágtam oda neki flegmán. Mire Zayn csak röhögött, a kettőnk közti „cica harc” miatt. Justin meg megforgatta a szemét, és a kérésemre eleget adva, elfordította a kulcsot. A motor felbőgött, és elindultunk. Mit ne mondjak, ahogyan azt vártam, halálra untam magamat hátul. Először csak úgy simán ültem, majd elfeküdtem a három ülés helyén, amiért Justin le is szidott.

- Selena ne szenvedj már ennyire.- szidott le, a vissza pillantó tükörből engem nézve. Pont úgy mint gyerek korunkban.

- Egyrészt a nevem neked továbbra is csak Babe. Másodszor nem vagyok már gyerek hogy leszidhassál. Harmadszor nem szenvednék, ha vezethetnék, vagy ha legalább elöl ülhetnék.-néztem szúrós szemmel a mellette ülő fiúra, az utolsó meg jegyzésemnél.

Justin felsóhajtott, és rám hagyta a hiszti görcseimet, és tovább vezetett.

Pár perc múlva elkanyarodtunk jobbra, és egy viszonylag nagy épület tárult a látó körünkbe.

- Elvileg ez az.-mondta Justin, az épületet vizslatva.

- Nem is olyan rossz mondtam.-miközben az ablakomon kibámulva néztem az épületet. Közben Justin leparkolt és leállította a motort, ezért kiszálltunk a kocsiból. Hátra mentünk a csomagtartóhoz, és mind a hárman kivettük a bőröndjeinket.

Beléptünk az épületbe, ahol a tágas előtérben már ott álltak az osztálytársaink.

Pár fiú üdvözölte Zaynt, és le is pacsiztak vele, hozva szokásos fiús szokásaikat.

Körül néztem az osztályon. Legtöbben klikkekbe formálódva beszélgettek, persze volt pár magányos bárányka is köztük, akik egyedül álldogáltak, de volt olyan is aki csak szimplán leszarta a többieket, és kocka létére nyomkodta a telefonját. A szemem átsiklott Stelláékra, akik valószínűleg éppen rólam beszéltek, mivel mind a hárman engem néztek megvető tekintettel. Tőlük pár méterre megpillantottam Ashlynt, és gondoltam oda megyek hozzá, mivel elképzelésem se volt róla kihez mehetnék oda. Zayn el volt foglalva a gangszta haverjaival, Justin meg mögöttem pár méterre minden figyelmét a telefonjának szentelte. Így maradtam Ashlynél. Amikor meglátta, hogy felé intézem lépteimet, először meglepődött, majd rám mosolyogott, majd amikor oda értem kedvesen köszönt is:

- Szia Selena. Kényelmes párnának tűnik.-intett fejével az említett párnára, amit a kezemben szorongattam. Hát igen, lenéztem a párnámra. Valahogy mindig is volt egy ilyen mániám, a párnákkal kapcsolatban. És ezt elmagyaráztam neki is:

- Tudod válogatós vagyok párnák terén.-röhögtem rá, mire ő is hasonlón reagált.

- Anyukád már haza ment az útjáról?- terelte a nem létező anyámra a témát. - Vagy még mindig kakaós csigáért éhezel? Mert, ha igen szívesen keresek veled valahol egyet, mivel az én anyukám hozva a formáját, nem csomagolt nekem semmit se. Jól össze is vesztünk ezért reggel.- forgatta a szemét. Ha tudná milyen szerencsés, hogy van egy olyan személy az életében, aki mindig a legjobbat akarja neki, és mindig számíthat majd rá az életében. Én már csak tudom. Az egyetlen ember aki számomra mondhatni állandó az életemben az Justin, de ő nem tudja pótolni egy anya szerepét.

- Igen már haza ért, viszont fáradt volt reggel, így lehet, hogy igénybe venném a kakaós csiga kutatós ajánlatodat, mivel ma még semmit se ettem.- feleltem.

- Osztály kis figyelmet kérnék.-ordította el magát az osztályfőnök amivel elérte, hogy a többség csöndbe maradjon.

- Beosztottam a szobákat, ezért szeretném, hogy mindenki legyen most figyelemmel a mondandómra, és ha halljátok a neveteket, a szobatársatokkal együtt keressétek meg a szobátokat, köszönöm. Akkor kezdeném is.-darálta le a számunkra fontos infókat. Majd bele kezdett az emberek sorolásába. Azt megjegyeztem, hogy Justin és Zayn egy szobába kerültek, a 230-asba. Ők fel is mentek. Miután a fiúk szobáit elmondta, folytatta a lányokéval:

- Rendben a 204-es szobában lesz Stella, Elenor, Mandie és Selena.

- Ne. Ne Ne. –mondtam. Ezt nem hiszem el, csak azokkal a szukákkal ne kerüljek egy szobába. Láthatóan ez a felosztás senkinek se tetszett, mivel a következő pillanatban mind a négyen az osztályfőnök előtt álltunk, és próbáltuk lebeszélni erről a beosztásról, mert mi nem viseljük egymást el egy légtérben hosszú ideig.

- Ofőnő, elnézést, de én allergiás vagyok a ribancokra, így nem látom jó ötletnek, hogy Selenával egy szobába kerüljek. Ne hogy kitörjön rajtam az allergiám.-intészte a szavait Elenor az osztályfőnök felé, de ennek ellenére eközben engem nézett lenézően az égővörös hajú lány.

- Igen, én meg sajnos a hisztis picsákra.-vágtam vissza frappánsan.

- Elég legyen!-szólt ránk a tanár.- Ez a hangnem hölgyeim megengedetlen. Itt van a kulcs.-nyomta a kezébe Stellának, az említett szobának kulcsát. – És nem érdekelnek a kifogások, egy szobában lesztek. Most eredjetek-szólt ránk.

Elindultunk felfele, bár mindannyian csak lehangoltan vonszoltuk magunkat, és tartottunk a szobánk felé, ahol előre várhatóan, hamarosan kifog törni a harmadik világháború.

14. fejezet

Meg is hoztam a fejezetet, jó olvasást, pipálgassatok, komentoljatok, és iratkozzatok fel. :)

Amber Moore

14) Édes nagy hazugságok

                                                                                                                   

- Lilly itt vagy? Minden rendben van?? Lilly!?

Nem. Nem. Nem. Nem és nem. Az nem lehet. Nem ez nem történhet meg.

Justin?

Miért őt akarná megölni a cég? És, hogy lehet, hogy egy olyan profi mint Katy nem találta meg? 

Majd teljesen megvilágosodtam.

A sok drága kocsi, a nagy ház. Valószínűleg Justin se tiszta lelkű. Ő is alvilági mocsokban fuldoklik, és emberöléssel keresi meg a minden napi kenyerét. Így már mindent értek.

- Itt vagy?-kérdezte Alex vagy már hatvanadszorra. Az életem során, az adott körülmények között, már megtanultam, hogy senkiben sem bízhatok. Hogy egy jó bérgyilkos akkor marad jó, ha mindent tud, de ezt a tudást, amit elsajátított senkinek sem adja tovább. 

Ez esetben, bármennyire is akartam őszinte lenni Alexszel  tudtam, hogy akkor cselekszem helyesen, ha a hazugság mellett döntök.

- Alex, itt vagy?-kérdeztem most én.

- Én igen, nem hallottalak.

- Én se téged. Biztosan szar volt a vétel, mostanában eléggé gyakran rossz a vétel a lakásomban, bizonyára le van árnyékolva.-igen, tudom, hazudni nem szép dolog. Minden szülő ezt tanítja kis porontyainak, hogy mindig legyen őszinte. De ember! Ebben a világban ahol élünk, csak úgy mész biztosra, ha csak te magad tudod mindenről a teljes igazságot. Csak is te.

- Most otthon vagy?

- Igen, a lakásomon. Mit mondtál utoljára?

- Azt, hogy akit Katy keresett úgy hívták, hogy Justin Baker.

Rövid ideig csöndben maradtam, gondolkozást imitálva.

- Huh, róla még nem hallottam. Nem ismerem. Viszont most mennem kell, majd még hívlak, és te is nyugodtan bármikor csörögj rám.

- Rendben Lilly, vigyázz magadra.

- Te is, szia.-köszöntem el, majd bontottam a vonalat.

Leszálltam a vonatról a bőröndömmel a kezemben, a vállamon a táskámmal.

Kívülről bizonyára, úgy festhettem mint mindig, de belül teljes nagy káosz uralkodott a fejemben. Tudom várható volt, hogy nem a CBA-ban dolgozással keresett Jus annyi pénzt, hogy egy gigantikus házban éljen, és a hobbija, a drága gyors kocsik gyűjtése legyen. Nem, az úgy eléggé abszurd lenne. Egyszerűen valahol mélyen a tudatalattimban már rég óta motoszkált az a kérdés, hogy vajon honnan? Honnan az a sok pénz?

Hát igen, így már mindent értek. De vajon az alvilágon belül mivel foglalkozik? Úristen, lehet, hogy ő is bérgyilkos...

Csak azt nem tudom, hogyan derítsem ki azt, hogy mit dolgozik. Úgy értem, ha elmondom neki, hogy tudom mit dolgozik, akkor őt is érdekelni fogja, hogy én ezt honnan tudom, és akkor ezer százalék, hogy rájön arra, hogy én mit is dolgozok... Hát igen, ezt így nem akarom. Viszont, így hogy tudom, hogy az egész életét titkolja előlem nem tudom, hogyan nézzek a szemében, hogyan titkoljam el előle, hogy tudom ki ő. Hogyan, amikor ő az, aki mindenkinél jobban ismer? Hát ilyen kétségbe esett gondolataim voltak az egész vonat úton, miután leraktam a telefonomat. Ha most egy rajzfilmben lennénk, bizonyára felrobbanna a fejem a sok gondolkozástól, vagy egy kérdőjellel ábrázolnák a fejemet...

- Osztály.-ordított rá az osztályfőnök a többiekre, akik mind ezidáig beszélgettek. Engem kizökkentve a gondolatmenetemből elkezdte a monológját:

- Rendben, a következő van. A szállás kicsit több mint négy kilométerre van az állomástól. Én egy csoporttal megyek tömegközlekedéssel, aki úgy véli velem tart, a többieknek viszont egy órán belül a szállásnál kell lennie, ott várom őket. Rendben aki akar jöjjön.-indult el az osztályfőnök a buszmegálló felé. Legtöbben követték.... Na jó, ha jobban megnézem, mindenki követte az osztályfőnököt, kivéve én, meg egy srác, aki éppen egy méterre tőlem füves cigizik. Igen, idegen város, és egyedül vagyok, letérek a csoportól, mert nekem nincs kedvem másokkal közlekedni, hát ez tipikusan én vagyok..

A bőröndömet leraktam a földre, rá ültem, a táskámat az ölembe raktam, és elkezdtem nézni a telefonomat. Fogalmam se volt, hogy most, hogyan jussak a szállásra, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom.

Az hívott, akivel most legkevésbé akartam beszélni. Tudom, én se vagyok őszinte ő vele, de ő volt az egyetlen, aki azt hittem nem titkol előttem semmit se...

Párszor kicsöngött, majd erőt vettem magamon és felvettem.

– Halló.

Információk, vissza térés

Sziasztok, szíveim!

Tudom, hosszú idő telt el, mióta utoljára jelentkeztem, és szeretnék emiatt mindenkitől elnézést kérni, de a blog design, fejléc átalakításon volt. Ahogy láthatjátok a blog teljesen máshogy fest most, mint az eltűnésem előtt.  Eléggé hosszú ideig tartott, míg szépé varázsolták nekem a blogomat, mivel egyszerre többen is próbáltak segíteni benne. Ezért szeretném itt még egyszer megköszönni nektek csajok, hogy segítettek. Köszi, Klement Bettina, Laura Lovász, és Nagy Dorina, hogy segítettetek megcsinálni. :) A végleges kinézet Dorinának köszönhető, de mind a hárman, segítettetek, és ezért nagyon hálás vagyok.

Na de, térjünk vissza rátok, kis olvasók. :) Most, hogy vissza tértem, a részek rendszeresen fognak jönni, vagyis heti 2-3 fejezet lesz várható. Emellett, ha a menüpontnál, rákattintatok a szereplőkre, megnézhetitek, hogy mit varázsoltam oda. :) A blog bővült pár új taggal is, és immár nyolcan vagyunk, aminek én leírhatatlanul örülök! Tényleg mindenki, aki olvassa iratkozzon fel, hogy tudjam mennyien vagyunk. Amikor meglátom, hogy új olvasó van, rendszerint ugrándozok örömömben, remélem nem fogtok megfosztani, ettől, az örömömtől, és a napjaimban még többet ugrálhatok majd. :D

Továbbra is mindenki kommentoljon bátran, ide most elég annyit is írnotok, hogy velem tartotok továbbra is, és a kihagyás ellenére, továbbra is olvassátok a blogot. :) Ja, és ami még nagyon fontos! Hogy tetszik az új blog kinézet? Mit gondoltok róla? Várom a véleményeket!

Ui.: A következő fejezetet még ma hozom, ne aggódjatok. :)

Amber Moore